Megkezdődtek az idei érettségik, ilyen feladatokat kaptak magyarból a diákok

Megosztás

Többek között egy 1999-es szótár előszavával is dolgozniuk kellett az érettségizőknek.

Hétfő reggel elindultak a 2022-es tavaszi érettségik. Több mint 73 ezer tizenkettedikes kezdte el hétfőn reggel kilenckor a magyar érettségi megírását, túlnyomó többségük középszinten – tudósított a 444.hu.

Az első körben először a szövegértési feladattal kell végezniük másfél óra alatt, illetve van egy rövid szövegalkotási feladat is. Az Eduline információja szerint a nyitó kör első, szövegértési felében egy 1999-ben megjelent szótár kétoldalas előszavát kell elolvasni, megérteni, majd az ezzel kapcsolatos kérdésekre válaszolni.

A szövegalkotási részben a diákok két lehetőség közül választhatnak: vagy egy megadott témáról írnak érvelést, vagy egy megadott műfajban és megadott témáról kell hétköznapi műfajú szöveget (például panaszlevelet, hozzászólást, felszólalást, kérvényt) írniuk. Idén az 1-es lehetőség az iskolai memoriterek, vagyis irodalomórára kívülről megtanulandó szövegek melletti vagy elleni érvelés. A 2-es pedig egy hozzászólás írása az osztálykirándulásokról, egy diákönkormányzati tag nevében.

Kedden a matematikával folytatódik az érettségik sorozata.

via 444.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek