Kikapott a DVTK, nyert a Kecskemét, három pontra már a feljutó pozíció

Megosztás

A feljutás szempontjából a lehető legrosszabbul alakult a vasárnapi forduló, innen nagyon nehéz dolga lesz a Diósgyőrnek.

Dragan Vukmir érkezésével sem lettek jobbak eddig az eredmények, úgy tűnik, a második hely is elúszik.

BUDAÖRS–DIÓSGYŐRI VTK 21 (11)
Budaörs, 
Árok utca, 600 néző. Vezette: Görög Márió (Aradi József, Becséri Gergely)
BUDAÖRS: Tóth G. – Tóth K., Gyurácz, Tányéros, Pintér D. – Zsidai, Sajbán Miklós – Petneházi (Horváth B., 90.), Molnár T. (Kojnok, 70.), Halácsi (Molnár M., 90.) – Balázs Zs. (Csillag, 84.). Vezetőedző: Toldi Gábor
DVTK: Danilovics – Szűcs K., Hegedűs J., Szatmári – Polgár (Németh Márió, 83.), Lucas, Oláh B. (Bertus, 64.), Bokros – Molnár G. (Zsolnai, 74.), Horváth Z. (Hornyák, 64.), Kocsis D. (Jurek, 74.). Vezetőedző: Dragan Vukmir
Gólszerző: Gyurácz (1–0) a 22., Molnár G. (1–1) a 39., Kojnok (2–1) a 72. percben
MESTERMÉRLEG
Toldi Gábor:
 – Elhittük, hogy szervezett játékkal meglephetjük a miskolciakat, hatalmas szívvel harcoltak a srácok. Elsősorban a küzdelem dominált, de az akaratunknak köszönhetően rászolgáltunk a győzelemre, az utolsó három fordulóban pedig mindent megteszünk majd annak érdekében, hogy elkerüljük a kiesést.
Dragan Vukmir: – Szégyellem magam a mai teljesítményünk miatt, nem akartuk eléggé a győzelmet, néhány játékos nem érdemli meg, hogy a DVTK mezét viselje. Tudtuk előre is, hogy a Budaörs jobb csapat, mint amit a tabella mutat, mégis megleptek minket a hazaiak, akik végig koncentráltan és fegyelmezetten futballoztak. 

1. Vasas FC34238368–18+50 77
2. Kecskeméti TE35208764–33+31 68
3. Diósgyőri VTK35198854–39+15 65
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia35188960–32+28 62
5. BFC Siófok351513740–33+7 58
6. Szombathelyi Haladás341481233–26+7 50
7. Soroksár SC351391362–57+5 48
8. FC Ajka351381447–48–1 47
9. ETO FC Győr351381445–46–1 47
10. Nyíregyháza Spartacus3512111241–45–4 47
11. Pécsi MFC3512101337–35+2 46
12. Tiszakécske351251839–61–22 41
13. Budafoki MTE351091636–46–10 39
14. FC Csákvár359121450–54–4 39
15. Szentlőrinc SE359121434–45–11 39
16. Békéscsaba 1912 Előre359121451–63–12 39
17. Dorogi FC351071831–55–24 37
18. Budaörs358121538–54–16 36
19. III. Kerületi TVE358101733–53–20 34
20. Szolnoki MÁV FC358101731–51–20 34

Közben egy másik borsodi csapat viszont feljutást ünnepelhet, a Kazincbarcika újabb sikerével bebiztosította az NB II-be történő fellépést.

Kazincbarcika–Kisvárda II 1–0

Az NB III Keleti csoport állása:

1. Kazincbarcika33293193–17+76 90
2. DEAC33226578–29+49 72
3. BKV Előre33224757–33+24 70
4. Hajdúszoboszló33188763–31+32 62
5. Tiszaújváros33186966–46+20 60
6. Sényő331761059–48+11 57
7. Kisvárda II331581053–41+12 53
8. Putnok3313101048–43+5 49
9. Békéscsaba II331381274–57+17 47
10. Újpest II331381261–50+11 47
11. Füzesgyarmat331015843–42+1 45
12. DVSC II331251652–56–4 41
13. Tiszafüred331171549–52–3 40
14. DVTK II331161659–67–8 39
15. Eger331131941–61–20 36
16. Jászberény331051842–57–15 35
17. Salgótarján334101927–56–29 22
18. Hidasnémeti33562232–96–64 21
19. Tállya33462323–87–64 18
20. Törökszentmiklós33382231–82–51 17

(Nemzetisport)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Kapcsolódó cikkek