Varga Judit, igazságügyi miniszterként ismét nem mondott igazat, ezúttal a népszavazásról

Megosztás

A gyermekvédelminek elnevezett népszavazás érvénytelen lett, mert nem lett meg a szükséges szavazatszám. Ám ezt is természetesen győzelemnek hirdeti az igazságügyi miniszter és azt állítja, Magyarországon soha nem szavaztak még ennyien egy irányba ilyen jellegű referendumon. Varga Judit azonban itt is alaposan tévedett, már nem először.

Bár április 3-án az országgyűlési választásokkal egy időben tartott országos népszavazás végül eredménytelen lett, a kormányzati kommunikációban mégis sikerként értékelték a referendum eredményeit. Varga Judit  igazságügyi miniszter például kedden az alábbiakat posztolta a Facebookon:

“Soha ennyien nem szavaztak még egy irányba népszavazáson Magyarországon, mint április 3-án.”

Az igazságügyi miniszter mindehhez még hozzátette, hogy szerinte ezzel egyenes üzenet küldtünk Európába és a világba: “a magyar szülők kizárólagos joga a gyermekeik nevelése.”

Nem ez volt Varga egyetlen posztja a népszavazással kapcsolatban, már korábban, a választások után pár nappal (április 8-án) is azt emelte ki, hogy “soha nem szavaztak egy irányba egy kérdésben”.

Varga Judit azonban téved: nem igaz, hogy Magyarországon “soha” nem szavaztak egy irányba egy népszavazási kérdésben.

Az 1989-es, úgynevezett négyigenes népszavazáson 4 kérdésből 3 esetében több mint 4 millió igen szavazat érkezett, míg a gyermekvédelminek mondott népszavazáson kicsit több mint 3,7 millió “nem” szavazatot adtak le. További részletek a Lakmusz.hu cikkében olvashatók.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Kapcsolódó cikkek