Sajtóértesülések szerint Lázár visszatérhet, Kásler távozhat az új kormányból

Megosztás

Pintér Sándor, Varga Mihály, Gulyás Gergely és Szijjártó Péter pozíciója is biztosnak tűnik, de így is lehetnek változások a kormányban.

Kásler Miklós távozik, Lázár János pedig visszatér – tudta meg a Népszava a kormányalakításról. A napilap szerint biztosra vehető, hogy a kormányfő a kulcstárcák – belügy, pénzügy, kancellária – vezetőivel már megállapodott, Pintér Sándor pedig 74 évesen is újabb négy év miniszterséget vállalt.

Lázár János a lap szerint agráriummal, élelmiszeripari fejlesztésekkel, kiskereskedelemmel foglalkozó tárcát kaphat.

A Népszava információi szerint Varga Mihály is marad pénzügyminiszterként, azonban tárcájának kevesebb funkciója lesz a korábban megszokottnál, ugyanis a következő ciklusban a pénzügyi tárca csupán a költségvetéssel és az adóügyekkel fog foglalkozni.

Népszava informátorai biztosra veszik, hogy Gulyás Gergely kancelláriaminiszterként marad a kormányban, ugyanúgy, ahogy Szijjártó Péter pozíciója is biztos külgazdasági és külügyminiszterként.

Orbán viszont feldarabolhatja az Emberi Erőforrások Minisztériumát, így a Népszava szerint felmerült, hogy egészségpolitikai irányítónak reaktiválják Szócska Miklóst, a második Orbán-kormány egészségügyi államtitkárát.

A lap információi szerint az egészségügy jelenleg nagyon képlékeny terepe az új kormánynak: ugyanúgy válhat önálló minisztériummá, mint ahogy besodródhat a Belügyminisztérium alá. Ha bomlik az EMMI, akkor az oktatás és a kultúra is kaphat önálló minisztériumot.

Népszava több forrásból is úgy értesült, hogy a felsőoktatásért várhatóan Hankó Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára lehet a befutó. Itt azonban a lap szerint lehetnek konfliktusok, ugyanis a szintén a kormányban maradó Palkovics László továbbra is ragaszkodik a felsőoktatás felügyeletéhez.

Új tagot is köszönthet viszont a kormány a Népszava szerint: a lap azt írja, hogy a gazdasági stratégia, az energetika, a fejlesztések koordinálása egy új tárcához kerülhet, aminek élére a miniszterelnök Nagy Mártont látná szívesen.

Forrás: Népszava via HVG.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek