Az ellenzéki szavazóbiztosok beszámolói: választási csalásra készültek, de valami egészen mást kaptak – videó

Megosztás

Semmiféle ellenséges hangulat nem uralkodott, a szavazóbiztosokat inkább az lepte meg, hogy mennyire sok olyan voksoló fordult meg az urnáknál, akiknek az alapvető kérdések feldolgozása is ilyen vagy olyan okból nehézségekbe ütközött.

Ezúttal valóban minden településre sikerült ellenzéki érzelmű szavazatszámlálót és felügyelőbiztost juttatni. Beszámolóik alapján inkább a döbbenet, mint a félelem a domináns. Senki nem volt velük ellenséges, végezhették a munkájukat. Inkább az volt elképesztő számukra, hogy mennyire célba ért a háborús, a “gyermekvédelmis” és a rezsicsökkentés témájú Fidesz-propaganda.

Az országgyűlési választásokon minden induló pártnak joga van szavazatszámláló biztosokat küldeni a szavazókörökbe. Az ország nagy részén, főleg a kisebb településeken csak a Fidesznek van erős beágyazottsága, ezért korábban sok helyen nem voltak ellenzéki szavazatszámlálók. Idén a 20K mozgalom felhívására az ország minden pontjára találtak ellenzéki szavazatszámlálókat is, a választás napján így több mint húszezer önkéntes, főként városi értelmiségi szavazatszámláló utazott el az ország különböző pontjaira segíteni a választások lebonyolítását. Közülük kért meg négy embert a Telex, hogy meséljék el a tapasztalataikat.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Kapcsolódó cikkek