Máris itt a bosszú, a sztrájkolni merészelő tanároktól aránytalanul brutális bért vontak le

Megosztás

A pedagógusok folyamatosan igyekeztek minden eszközzel tiltakozni a Fidesz oktatáspolitikája, de leginkább a megalázottság miatt. Várható volt, hogy amint lezajlik a választás és nyernek Orbánék, gyorsan jön a bosszú. Már jött is, elrettentő példaként tökéletes lesz azoknak, akik még fel mernék emelni hangjukat a NER rendszere ellen. “Előre menjünk, ne hátra!”

Az RTL Híradó szerint pár óra sztrájkért 3 napi bérét (kb. 36 ezer forintot) vonták le egy budapesti tanárnak. Volt olyan tanár, akinek 50-60 ezer forinttal kevesebb fizetése érkezett április elején annak ellenére, hogy csupán pár órát sztrájkolt – mondta az RTL Híradónak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője, aki szerint már kb. száz panasz érkezett hozzájuk a sztrájk miatt levont bérek ügyében.

Nagy Erzsébet azt mondta, ha kell, egyenként kérik számon a munkáltatókat az ügyben.

Az új kormány megalakulásáig felfüggesztették a sztrájkot a tanárszakszervezetek, mivel a választások után a jelenlegi kormány már nem hozhat érdemi döntéseket.

Kapcsolódó cikkek