A tavaszi szünetben újranyit az Ellipsum

Megosztás

A karbantartási munkálatok lassan befejeződnek, így húsvéttól újra várják a vendégeket az Ellipsum fürdőbe.

Az élményfürdő február 1-jén ideiglenesen becsukta kapuit a látogatók elől. Akkor kezdték kijavítani a használat során felfedezett több mint ötven hiba egy részét, melyeket a kivitelező mostanra szinte maradéktalanul ki is javított. Amint teljes a reparáció, a fürdő újra kinyit – ehhez pedig már nincs sok hátra. – Az utolsó simítások vannak hátra. Már van medence, amit fel is töltöttünk. A fennmaradó napokban megvizsgáljuk, hogy minden rendben működik-e. Hogy ha esetleg valami probléma lépne fel, azon még tudjunk javítani – hangsúlyozta ezúttal is Németh Judit.

– 2020-ban a vírus leállította az ágazatot, megváltoztak a vendégek szempontjai. Azóta nagyon magas minőségi és biztonsági elvárás fogalmazódik meg a látogatók részéről, melynek kiemelten magas színvonalon kell eleget tenniük a fürdőknek – hangzott el Orosz Esztertől, a MIDMAR Kft. ügyvezetőjétől, aki szerint Miskolc és Miskolctapolca ezzel együtt is helytállt a pandémiás időszakban az idegenforgalomban.

– Miskolc rendkívül gazdag turisztikáját erősítik fürdőink. Tavaly nyáron, a koronavírus-járvány kellős közepén csatlakozott az európai hírű miskolctapolcai barlangfürdőhöz az Ellipsum – idézte fel a nyitást övező nehézségeket Badány Lajos. Az alpolgármester bízik abban, hogy a komplexum az újranyitást követően már alkalmas lesz arra, hogy egy valóban emlékezetes élményt nyújtson a látogatóknak, egyúttal kérte a megjelent szállásadókat, legyenek partnerek annak népszerűsítésében.

Végezetül Mustosné Barta Eszter, a Miskolc Holding Zrt. marketing vezetője ismertette azt a keddtől induló, a jövő pénteki nagyszabású nyitórendezvényhez is kapcsolódó marketingkampányt, melytől a szakemberek a fürdő országos (de akár az országhatárokon átívelő) ismertségének és látogatottságának növelését várják.

– Az élményfürdő arcának olyasvalakit kerestünk, akiről sugárzik a kiegyensúlyozottság. Sokan tudják róla, hogy nagyszerű énekes és kiváló családanya – vezette fel a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője Péter Szabó Szilviát, az Ellipsum kedden induló kampányának márkanagykövetét. Az énekesnő – aki az újranyitáson is fellép majd – azért is örült különösen a felkérésnek, mert idén húsz éve annak, hogy pályája elindult.

Április 15-én, nagypénteken csúszdaverseny, sakkverseny, aquafitness, szaunaprogramok és a Csodamalom bábszínház előadása színesíti a napot. Szombaton éjszakai fürdőzés, míg vasárnap további húsvéti gyermekprogramok lesznek az Ellipsumban.

Kapcsolódó cikkek