Varga László: Négy év alatt mintegy 20 milliárdnyi forrást követeltem ki Miskolcnak és Borsodnak

Megosztás

A Borsod megyei 2-es választókerület ellenzéki képviselőjelöltje az elmúlt négy országgyűlési évét értékelte pénteken.

Varga László 2018-ban listáról jutott be a Parlamentbe. “Négy év alatt háromszázötvenkilenc önálló indítványom vagy felszólalásom volt” – kezdte számvetését MSZP Corvin utcai Politikai Centrumában pénteken, ahonnan a Minap.hu tudósított. Az összehasonlítás kedvéért hozzátette, a fideszes Hubay Györgynél ez a mutató harmincöt, míg Csöbör Katalinnál csupán huszonegy.

Ily módon egyedüliként kellett “a nemzet házában” egyebek mellett a Sajó-Bódva völgyi légszennyezettség csökkentését vagy a környék útjainak felújítását felszínen tartania. De a város energetikai korszerűsítésének kérdésében sem talált kormánypárti borsodi támogatókra az Országgyűlésben, miközben óriási jelentőséget tulajdonít annak, hogy megválasztása esetén a 2010-ben hivatalba lépő Orbán-kormány által leállított panelprogramot újból be tudják indítani Miskolcon.

– Mintegy húszmilliárd forintnyi forrást követeltem Miskolcnak és Borsodnak – mondta, kitérve arra is, az itteni kormánypárti parlamenti képviselők kivétel nélkül szavazták le ilyen irányú kezdeményezéseit. “Hármunk közül egyedüliként kértem, hogy a miskolci tömegközlekedés továbbra is kapjon állami támogatást, és hogy a kormány adja vissza azt az évi ötszázmillió forintot, amit elvett”.

Az Egységben Magyarországért jelöltje végezetül leszögezni kívánta: megválasztása esetén továbbra is azokon az indítványokon fog munkálkodni, melyek az emberek hétköznapi problémáira jelentenek életszerű, praktikus megoldásokat. “Azt vallom, hogy ott kell lenni az emberek között, meg kell ismerni a problémáikat, azokra megoldásokat kell javasolni a Parlamentben, s tűzzel-vassal kitartani mellettük” – zárta mondandóját.

Arról, hogy Varga Lászlónak milyen szerepe volt a SZÉP-Kártya zsebeinek átjárhatóságában, külön is írtunk.

Forrás és további részletek: Minap.hu; Fotó: Varga László Facebook

Kapcsolódó cikkek