Szijjártó alig fél évvel ezelőtt írt posztja mutatja, milyen tévúton jár a Fidesz és mekkorát változott a világ

Megosztás

Ha megnézzük külügyminiszterünk megfogalmazásait, döbbenetes eredményre jutunk. Az internet nem felejt, Szijjártó akkor micsoda aljasságnak tartotta a külpolitikában azt, amit most kormányunk az ukránokkal művel. Érdekes dolog ez az internet, vajon most hogy vélekedne saját szavairól Szijjártó Péter?

Mintha másik időszámítás lett volna, amikor tavaly október 23-án, a nemzeti ünnep apropóján Szijjártó Péter beleszállt a Szabad Európába.

Az „ünnepi” posztot a forradalomra való megemlékezéssel kezdte a miniszter: „Hatvanöt évvel ezelőtt a magyarok hősként szálltak szembe a kommunista diktatúra elképesztő túlerejével. A küzdelem tétje a szabadság volt. Mi, magyarok akkor is a szabad világhoz akartunk tartozni.”

Majd rátért arra, hogy

„hatvanöt évvel ezelőtt azonban ez a szabad világ cserben hagyott minket. Hiába harsogta a sajtószabadság ikonja, a Szabad Európa Rádió a magyar médiatörténet talán legsúlyosabb fake news-át, hogy mindjárt itt a segítség, ma már tudjuk a fájdalmas igazságot: senki nem jött segíteni, cserben hagytak minket…”

Ez az az időszak volt, amikor Szijjártó arról kezdett beszélni, hogy az Egyesült Államok beavatkozni készül a magyar választásokba, és ezt visszhangozta Dancs Ferenc helyettes külügyi államtitkár is a washingtoni magyar nagykövetség október 23-i ünnepi fogadásán, ő is felemlegetve az 56-ban elmaradt segítséget.

Szijjártó posztja aztán úgy folytatódott, hogy a segítség elmaradása miatt elbukó „szabadságharcot így elvesztettük, s vele együtt elvesztettük a következő több mint három évtized szabadságát. Elvesztettünk tíz- és százezreket: azokat, akik hősi halált haltak, azokat, akiket örök életükre megnyomorítottak, azokat, akik menekülni kényszerültek és azokat is, akik nem térhettek haza”. Majd kitért a sportolókra, akik elhagyták Magyarországot.

Szijjártó a posztot azzal zárta: „Tisztelet a hősöknek, szégyen a cserbenhagyókon, éljen a szabad Magyarország!”

Öt hónappal később már ott tartunk, hogy az oroszok ellen szabadságharcot vívó ukránok elnöke, Volodimir Zelenszkij az EU-csúcson szót kapva egyesével megköszöni a tagállamok támogatását, de a végére hagyva Magyarországot külön odaszól Orbán Viktornak, hogy ideje lenne eldönteni, melyik oldalon áll, és miért hezitál az ukránok megsegítésében.

A magyar hivatalos válasz pedig az lett a Zelenszkij kérésére, amit Szijjártó tegnap és ma is elmondott, és Orbán Viktor sem győzi ismételni a kampánykörútján: ez nem a mi háborúnk, nem akarunk belesodródni, ne a magyarokkal akarják megfizettetni a háborút árát, meg kell védeni a rezsicsökkentést és a Fidesz mindig harcos friss békeharcos elnöke harcot hirdet Brüsszel ellen. A kormánymédia már azt harsogja, hogy Zelenszkij most minket támad, Budai Gyula fideszes képviselő szerint pedig Zelenszkij be akar avatkozni a magyar választásokba. (444.hu)

Kapcsolódó cikkek