A Fidesz most zavarja igazán össze saját szavazóit, az igazságügyi államtitkár “ruszkik haza” felkiáltással jött elő

Megosztás

Hetek óta az összefonódott magyar és orosz kormányzati propaganda ezerrel bizonygatja, hogy az ukránok a hibásak a háborúért (ami Putyin szerint nem is háború), az oroszok csak békét mennek fenntartani Ukrajnába. Ezt a fideszes szavazók is magukévá tették és lépten-nyomon hangoztatják, miért áldozat Oroszország. Erre most jön egy ilyen bejegyzés, ami már nem az első.

Így hogy fognak tudni érvelni a fideszes szavazótábor tagjai, amikor a múlt héten még Oroszországot kellett védeni, most pedig Németh Zsolt államtitkár ilyen egyértelműen az oroszokat teszi felelőssé a konfliktus miatt. Most vagy Orbán és Németh között lesz óriási ellentmondás, vagy a Fidesz-vezérek és szavazóik között, ha esetleg nem értesülnek arról, hogy ismét fordult a szélkakas és innentől már ne védjék, hanem támadják Putyint a hozzászólásaikkal. Ki érti ezt a logikát?

Juszt László biztosan nem, az ismert tévés műsorvezető Facebook-oldalán tette közzé véleményét:

“Németh Zsolt kulcsszereplő a FIDESZ kül- és nemzetpolitikájának alakításában. Az elmúlt közel három évtizedben részt vett a párt külpolitikai stratégiájának kidolgozásában. 2014 óta az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke. Ma az Igazságügyi Minisztérium államtitkára. A Facebook oldalán ma jelent meg az alábbi bejegyzés.

Csak nem süllyed a hajó?”

Lehet, hogy egy kép erről: 7 ember és , szöveg, amely így szól: „FARA Németh Zsolt 26 követő 1E követés Bejegyzések Névjegy Követem Említések Követő‘k Fényképek Videók Továbbiak Bejegyzések Rövid áttekintés Dél- Buda látványosan fejlÅdik. Ez mindannyiunk sikere: nálunk mindenki fontos! Büszke vagyok Németh Zsolt 2ó. ' Oldal KözszereplÅ‘ nemethzsolt.hu Fényképe Minden fénykép megtekintése Ruszkikhaza! haza! Legyenbéke”

Végül egy kis adalék, honnan vette a Fidesz a fél éve hangoztatott, “új” mottóját, csak kicsit nézzünk körül a nagyszülők (netán saját magunk) sufnijában…

Ugye ismerős valahonnan a szlogen?

Egyébként Németh posztja alatt máris megjelentek a sokatmondó hozzászólások:

Márki-Zay Péter azt írta: „Örülök Zsolt, hogy Orbán Viktorral szemben felébredt a lelkiismereted. Sohasem késő.”

Szabó Tímea: „Így van, Zsolt! De mondd meg a főnöködnek is, hogy ez a helyes irány!”

Fekete-Győr András: „Ruszkik haza! Legyen béke! Orbán, takarodj!”

Ami még ennél is viccesebb, hogy sok követője viszont kiakadt a “nyílt provokáción”, és alaposan kiosztották Németh Zsoltot. Például:

„Hát ……most nagyot csalódtam…..”

„Szerintem ez egy kicsit erős! Ilyet MZP től vártunk volna!”

„Jobb lenne, ha visszafogná magát. Legyen semleges, mint a kormány. A második mondat bőven elég: Legyen béke! Ön a politikus, én oktassam?” „A béke iránti vágy mindannyiónké. Sokan imádkozunk érte. A ruszkizásnak épp annyira nincs helye, mint nemzeti hőssé avanzsálni az ukránt. Több higgadtságot kérek.”

„Ez így ebben a fomában nagyon ciki remélem mínnél hamarabb leveszi ! LEGYEN BÉKE !!!”

„Nem buta a magyar nép! Tessék MAGASABB SZINTEN “kommunikáni”. Köszönjük!”

„Kár érte… kiváló képviselő volt.”

De a legeslegjobb: „Otthon vannak!”

Látható, hogy komoly homokszemek vannak már a gépezetben. Várjuk a folytatást.

Kapcsolódó cikkek