Direkt36: Így diktálnak Orbánék az MTI-nek

Megosztás

“Szia, ebből tudnátok írni egy hírt?” – kérdezte a miniszterelnök sajtófőnöke a nemzeti távirati iroda igazgatójától 2019-ben. És ez csak egy példa a sok közül.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke 2019 novemberében emailt küldött a közmédiához tartozó állami hírügynökséget, a Magyar Távirati Irodát (MTI) igazgató Németh Zsoltnak. „Szia, ebből tudnátok írni egy hírt, forrásként rám hivatkozva? Köszi!” – írta Havasi. Arról kellett kiadni egy hírt, hogy Orbán Viktornak levélben köszönetet mondott egy európai zsidó ernyőszervezetet vezető rabbi.

Később Havasi azt is elküldte, hogy mi legyen a pontos cím és bevezető. Az MTI szerkesztősége engedelmeskedett, és szó szerint követte az utasítást.

Az erről szóló email egyike annak a Direkt36 birtokába került gyűjteménynek, amely az MTI belső levelezésének darabjait és más dokumentumokat tartalmaz – írja a Telexen megjelent cikk. Ezek a dokumentumok megmutatják, hogyan vették át a politikai szempontok a független hírszerkesztés helyét a közpénzből működő szervezetnél, és – ahogy Havasi levele is mutatja – mennyire magától értetődő, hogy a kormány kommunikációs emberei beleszólnak a tartalomba.

A kormányzati kommunikáció érdekei több módon is érvényesülnek:

  • az Orbán Viktor programjairól szóló tudósításokat aprólékosan, előre megtervezik, meghatározzák, mit fognak kérdezni tőle és mire kell helyezni a hangsúlyt
  • az MTI tudósítóit a minisztériumi sajtósok sokszor telefonon utasítják, hogyan írjanak meg egy anyagot
  • nemcsak a kormányszervek közleményeit kell gyakorlatilag szó szerint kiadni, hanem Mészáros Lőrinc tőzsdei érdekeltségének, az Opus Globalnak a közleményeit is
  • az MTI sajtónyilvános eseményeket tartalmazó gyűjtéséből a fideszes politikusok programjainak nagy részét szándékosan kihagyják, így a nem baráti sajtó nem is tud ezekről tudósítani

Forrás és további részletek: Direkt36 / Telex

Kapcsolódó cikkek