Veréssel fenyegette a borsodi kistelepülés polgármesterét egy nő

Megosztás

Az Encsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a nőnek az ügyében, aki veréssel fenyegette meg egy borsodi kistelepülés polgármesterét, mert nem kapott lakást az önkormányzattól – írta meg a Miskolci Törvényszék honlapja.

A megállapított tényállás szerint a vádlott 2021. augusztus utolsó napján délelőtt a település orvosi rendelőjébe ment azért, hogy az ott rendelést végző orvosnál – aki egyben a település polgármestere is – sérelmezze, hogy nem ő kapta meg a szociális alapon kiutalt lakást.

A vádlott és a sértett között szóváltás alakult ki, melynek során a vádlott emelt hangon közölte a sértettel, hogy hoz 30 embert, akik „jól ellátják a baját”, továbbá a sértett gyermekeire utalva is fenyegetést helyezett kilátásba. Ezt követően a vádlott felemelte a széket, amelyen korábban ült, majd a földhöz vágta olyan erővel, hogy a szék eltört.

A járásbíróság a vádlottal szemben garázdaság vétsége és zaklatás vétségének minősített esete miatt 180 óra közérdekű munkát szabott ki. A büntetővégzés jogerős.

Kapcsolódó cikkek