A Miskolc és Én Facebook-csoportban közzétett bejegyzésben és annak kommentjei között is döbbenetes sztorik hangzottak el.
“85 eves edesanyamat tegnap reggel a mentő szállitotta a Csillagpontba a sürgősségire” – kezdődik a csoportban megosztott poszt. “Szegénykém a táskáját szorongatta, mert ugyanitt 1 éve már lába kélt mindenének (személyitől a pénzéig). Pár órás várakoztatás után közölték, hogy nem oda kellett volna vinni, vigyék a Semmelweisbe. Pár óra múltán a mentő átvitte. (…) Semmelweisben várakozas, kora este végre megvizsgálták, vért vettek tőle. (…) Ismét pár óra múltán közölték, hogy nem túl nagy a baj, várakozzon es intézik a dolgait. Addig-addig varakozott, hogy reggel lett es szóltak neki, hogy ha hamar haza akar jutni, hívjon magának egy taxit. Ezért fizette 42,5 éven keresztul a TB-járulékát!”
A poszt írója hozzáteszi: természetesen nem az orvosokkal és az ápolókkal van problémája, hanem az egész rendszerrel.
A kommentek között rengeteg hasonló történetet találhatunk. Az egyik hozzászóló például ezt írta: “Az én anyukámmal hétfőn történt hasonló. Bevitték 13 órakor a sürgősségire. A szomszédasszony ment vele, mert én vidéken lakom. Megvizsgálták, kiültették, várja a papírokat. Még 19 órakkor is ott ült, és amikor rákérdezett, hogy mi van már, még közölték vele, hogy ők nem érnek rá ilyenekkel foglalkozni, várjon tovább. Na, ő fogta magát és hazament, hogy inkább kinlódik otthon, de soha többé sürgősségi. Borzalom, ami itt van!”
“Mi egyszer voltunk a sügősségin a Csillagpontban. Este 9-től hajnal 3-ig várakoztunk, vért vettek és közölték, hogy reggel 6-ra menjünk vissza” – írta egy másik kommentelő.
Akart azért ellenvélemény is: “Nekem mások a tapasztalataim. Ha ez igaz, akkor egy szélsőséges eset. Nyáron engem is bevittek a Csillagpontra, és csodáltam a logisztikát, amilyen szervezettséggel dolgoztak. Adtak kézről-kézre: vérvétel, EKG, ultrahang, CT, mindenféle manuális és műszeres vizsgálat, majd megfigyelésre befektettek az egyik osztályra. Mindez déltől késő délutánig. Ezt követően irányítottak egy másik kórházba, ahol kezeltek 3 hétig. Közben azon gondolkoztam, honnan van ennyi erejük a beteghordótól a főorvosig? Nyugodtak voltak, megértőek, néha még mosolyra is futotta. Mindez akkor, amikor a Covid csúcsra járt.”
(A fotó sak illusztráció!)
