Orbánt is megnevezték az oligarchákról szóló EP-jelentésben

Megosztás

“A mezőgazdasági támogatások révén központosította és a belső köre számára újraosztotta a vagyont” – róják fel a magyar kormányfőnek.

Több helyen is bírálja a magyarországi gyakorlatot és személyesen Orbán Viktor miniszterelnököt az oligarcha struktúrák elleni harcról szóló friss jelentés, amelyet a minap fogadott el az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága – számolt be róla a Népszava.

A szakbizottság tagjai a szavazás során jóváhagytak egy sor módosító indítványt, amely bírálja és aggasztónak nevezi az uniós pénz magyarországi felhasználásával kapcsolatos jelenségeket. Ezek közé sorolják, hogy Magyarországon 2018-2019-ben kirívóan magas volt az egyetlen ajánlattevővel kötött beruházási szerződések aránya, s hogy a közbeszerzés működését illetően rendszerszintű hiányosságokra lehet következtetni.

Megjegyzik azt is, hogy hogy a 2015–2019-es időszakban a tagállamok közül Magyarország kapta a legtöbb pénzügyi korrekcióra vonatkozó ajánlást az EU Csalás Elleni Hivatalától.

A legsúlyosabb mondat azonban magára a miniszterelnökre vonatkozik: a jóváhagyott módosító indítvány szerint “számos leleplező, tényfeltáró és oknyomozó cikk szerint Magyarországon Orbán Viktor a mezőgazdasági támogatások révén központosította és a belső köre számára újraosztotta a vagyont”.

Az EP plenáris ülése előreláthatólag március végén szavaz a jelentésről.

via Népszava

Related posts