Újabb fideszes képviselő “tévedett” vagyonnyilatkozatában, kifelejtett két céget is

Megosztás

Az ügy külön érdekessége, hogy Bánki Erik éppen a parlament gazdasági bizottságának elnöke, mégis valahogy kireppent a fejéből ez a két cég. Az egyiket pótolni szeretné utólag, a másiknál mossa kezeit, hogy ő aztán nem tulajdonos. Vicc felsőfokon ez a vagyonnyilatkozat.

Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke nem írt bele két hozzá köthető céget a vagyonnyilatkozatába a földbirtokai mellé, de pénteken a Fidesz-frakción keresztül közölte:

a Bogádagro Kft. esetében valóban tévedés történt, a nyilatkozatot haladéktalanul korrigálom az Országgyűlés mentelmi bizottságánál

– írja a 444.hu.

Bánki Erik azt is közölte, hogy a másik szóba került céget továbbra sem tünteti fel a vagyonbevallásában, mert „az Ormánsági Öntöző Kft.-ben viszont nincs magánérdekeltségem, arra tekintettel, hogy a tulajdonosa egy cég”.

Az Mfor.hu péntek reggel írt arról, hogy számításai szerint a 199 parlamenti képviselő közül 47-en cégtulajdonosok is a vagyonnyilatkozataik szerint, Bánki Erik fideszes képviselőről azt írták, hogy sok különböző területen is aktív: a vagyonnyilatkozatában feltüntetett cégek közül a BA-Agrár Kft. mezőgazdasági területen működik, a Bábamad Kft. saját tulajdonú ingatlan adásvételével foglalkozik, de a Pannon PR 2020 Kft. formájában kommunikációs tanácsadó vállalkozása is van. Ez a cég 2020-ban 88 millió forintos árbevétel mellett 64 milliós profitot realizált, miközben a BA-Agrár 57,6 milliós EU-s támogatást kapott tavaly áprilisban.

A lap szerint Bánki tavaly márciusban hozta létre az Ormánsági Öntöző Kft.-t a cégforma esetében érvényes legkisebb kötelező összegű jegyzett tőkével, 3 millió forinttal. „Bánki Erik azonban nem egyedüli és nem is közvetlen tulajdonosa a cégnek, neki – pontosabban a BA-Agrár Kft.-nek – csak 40 százalékos tulajdonrésze van a cégbíróságra leadott papírok szerint” – írta a portál.

Mi ne próbáljunk meg mondjuk az adózásnál bármiről is elfeledkezni, mert velünk nem lesz ilyen elnéző az állam.

Kapcsolódó cikkek