Egy férfi feljelentette Orbán Viktort az édesanyja halála miatt

Megosztás

Egy nagykanizsai férfi édesanyja és húga is koronavírusban haltak meg, édesanyja halála miatt feljelentette a magyar kormányt és Orbán Viktor miniszterelnököt is – írja a Népszava.

Az OGYÉI-től kiperelt adatok alapján kétséges, hogy a Sinopharm milyen védettséget ad, édesanyja pedig kínai vakcinával volt oltva, így vesztette életét. Mint mondta, az asszony nem volt olyan helyzetben, hogy mást választhatott volna, csak erre volt lehetősége.

A férfi szerint egyértelmű, hogy a kormány a felelős mindezért, erre Orbán 2020. szeptember 18-án, a Kossuth Rádióban elhangzott mondatait idézte, miszerint:

„Szükség szerint, ugye, minden döntést a kormánynak kell meghoznia, következésképpen a felelősséget is a kormánynak kell viselnie, leginkább persze nekem. Ezt én vállalom is természetesen, mégiscsak ez a dolgom, mondhatnám, ezért kapom a fizetésemet”.

Kapcsolódó cikkek