Megvan a vészforgatókönyv: az ország teljes leállására készülnek a szakértők az omikron miatt

Megosztás

Ez a variáns annyira intenzíven fertőz, hogy emiatt is összeomolhat az ország, még ha kevesebb is lenne a haláleset, mint a korábbi hullámokban. Leginkább az orvosok, élelmiszeripari dolgozók és a tömegközlekedésben dolgozók nagyszámú kiesésétől tartanak. 2020 és 2021 újratöltve?

Természetesen nem árt erre sem felkészülnünk, ugyanis az Omikron roppant mód gyorsan fertőz, gyorsabban, mint a korábbi mutánsok bármikor, ami még akkor is aggodalomra adhat okot, ha kevésbé tűnik veszélyesnek – írja a Bahir.hu.

A probléma abból adódhat, ha egyszerre túl sok ember lesz fertőzött, és kényszerül karanténba. Gondoljunk bele, ha például az orvosok jelentős hányada, netán a vasutasoké, esetleg az élelmiszer diszkontokba dolgozók egy része fertőzött lesz, és nem tudja ellátni a munkáját. Mindez áruhiányhoz, és a szolgáltatások döcögéséhez vezethet.

A bolti alkalmazottak nap mint nap több száz emberrel találkoznak, frontvonalban végzik munkájukat. Vámos György Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint nincs ok az aggodalomra az élelmiszerellátás esetében, az üzletláncok ugyanis felkészültek minden eshetőségre.

– Az élelmiszer-biztonságot semmiféle katasztrófa nem fenyegeti. Minden cégnek megvan a saját forgatókönyve, abból is több verzió. Kockázatbecslést végeznek, kötelező terveket készíteniük. A helyzet felmérhető és a korábbi tapasztalatok is segítik őket a munkában – magyarázta a Blikknek Vámos hozzátéve: az áruházak eddig is álltak a sarat és ezután is fogják.

Az élelmiszereknek és egyéb más termékeknek azonban előbb el kell jutni a boltokba. A fuvarozás területén így is sofőrhiánnyal küzdenek a cégek, így egy ember kiesése is komoly fejfájást okozhat. írja a Blikk.

Ugyanez igaz a szolgáltatásokra is. Például ha túl sok buszsofőr betegszik meg, akkor a tömegközlekedés kerülhet bajba, de ugyanígy érintettek a nagyobb cégek és gyárak dolgozói, mint például a Paksi Atomerőmű, ahonnan lehetetlen lenne pótolni a kieső munkaerőt. Csak remélni tudjuk, hogy sosem ismerjük meg a vészforgatókönyveket.

Related posts