Egy német lap szerint Orbán és a Fidesz sorra manipulálják a választásokat

Megosztás

Deutsche Welle cikke szerint Orbán Viktor és a fidesz sorra manipulálja a választásokat, ezért magyar civil aktivisták azt szeretnék elérni, hogy az EBESZ már a kampány folyamán is küldjön megfigyelőket az országba – szemlézte a hírt a Népszava.

A DW cikke szerint a kormánypárt magára szabta a választási törvényt (a lakcím bejelentésének lazítása volt a legutóbbi), ezen felül pedig sokszor illegálisan mozgósította a támogatóit, és burkoltan szavazatokat is vásárolt. Ezt a szaknyelv választási autokráciának nevezi, mikor egy rendszer már előre bebiztosítja a győzelmét a választás előtt.

Az ellenzéki pártok összefogásával azonban a rendszer a saját korlátaiba ütközött, ezért aztán a Fidesz újabb eszközökhöz folyamodik, hogy vereségét elkerülje. Emiatt viszont az ellenzéki pártok, civilek és szakértők már jó ideje figyelmeztetnek arra, hogy tavasszal visszaélések lehetnek a választáson. Az Unhack Democracy azt szorgalmazza, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) teljes körű ellenőrző delegációval felügyelje a választás tisztaságát – áll a szemlében.

Banuta Zsófia és Barlai Melani – az Unhack Democracy két alapítója – igen súlyosnak tartja a manipuláció lehetőségét, amiben egyetért velük a választópolgárok 40 százaléka is. 4 éve is már kemény szabálytalanságok történtek, majd egy évvel később az EP- és utána az önkormányzati választásokon is minden 10. megfigyelő beszámolt valamilyen jogsértésről. A két aktivista szerint az is komoly gond, hogy a kisebb településeken sok ember a hatalomtól függ akár vállalkozó, akár csak azért, mert szociális segélyt kap.


Ezért is szorgalmazzák, hogy az ellenzék minden választókörzetbe lehetőleg sok megbízottat delegáljon, ami meggátolhatja a törvénytelenségeket. Az EBESZ közreműködését azonban az érintett kormánynak kell kérni, de ilyen kezdeményezés eddig nem futott be a cikk szerint.

A DW kérdésére Kovács Zoltán kormányszóvivő azt válaszolta, hogy a Brüsszel és Soros által pénzelt ‘civil’ szervezetek támadják a kormányt, mert az nem enged be egyetlen bevándorlt sem, és mert nem járulnak hozzá az LMBT-propagandához az iskolákban és óvodákban.

Related posts