Polt Pétert kérdezték: Miért nem tartóztatták le Völner Pál fideszes államtitkárt?

Megosztás

Az ügyészségnek egy egész sor bizonyíték áll már a rendelkezésére és a gyanú több, mint alapos. Ennek ellenére szabadlábon maradhatott az ügyben nyakig benne levő fideszes államtitkár. Miért nem rendelte el az ügyészség az előzetes letartóztatást?

A választ vélhetően mindannyian sejthetjük, de igazán átfogó képet Juszt László adott erről a Facebookon.

“Kérdést kapott Polt Péter a DK-tól: miért nem rendelte el az ügyészség Völner exállamtitkár előzetes letartóztatását?

Mint az közismert, az előzetesnek, amelyet az ügyészség javasol, 3 feltétele van a BTK 129. §-a szerint:

Először, ha fennáll a szökés, vagy az elrejtőzés esélye. Ez Völnernél lehetetlen, mert a főnöknek szüksége van rá a parlamenti szavazásoknál.

Másodszor, ha megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén okirat megsemmisítésével, meghamisításával vagy elrejtésével meghiúsítaná vagy veszélyeztetné a bizonyítást. Ezt sem teheti meg, mert ezt az ügyészség őt megelőzve teszi meg.

Harmadszor, ha már előkészített bűncselekményt vinne véghez, vagy szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el. Erre sincsen esélye, mert a pénzeket már más útra irányította a “gazda”, akiről a behajtók már hűvösön levő főnöke volt szíves tájékoztatni a közvéleményt.

Így meg kell állapítani, hogy már a főügyésznek címzett kérdés is rosszindulatú volt.”

Kapcsolódó cikkek