Súlyos állapotban kórházba került a halálos balesetet okozó M. Richárd, van, aki szerint meg is halt

Megosztás

Rendkívül furcsa hír kezdett futótűzként terjedni éjszaka az interneten, miszerint “Gyurma”, akit a Dózsa György úti halálos baleset okozásáért ismerhettünk meg, kedd este életét vesztette. A bejegyzést azóta eltávolították, ám más források pedig arról számolnak be, hogy rendkívül súlyos állapotban, kórházban fekszik.

A Razzia nevű Facebook-oldalra tegnap nem sokkal este 11 óra után került fel egy bejegyzés, amelyben azt írják, M. Richárd életét vesztette. M.-et a legtöbben onnan ismerik, hogy ő volt a két ember halálát okozó Dózsa György úti baleset okozója – írja a Blikk.hu.

– Meghalt Molnár Richárd‼️ Információnk szerint rövid betegség után meghalt a Dózsa György úti halálos baleset okozásáért elítélt férfi. Molnár Richárd jogerős büntetését töltötte a Szombathelyi BV intézetben – írták az oldalon, ám a hír alatt több tucat komment született, amelyben többek között ismerősök írják, hogy M. Richárd nem halt meg, hanem életben van. (A Facebook-bejegyzés időközben le is került a Razzia közösségi oldaláról.)

A rejtélyes történetet tovább bonyolítja, hogy a PestiSrácok.hu értesülései szerint is történhetett valami a három és fél év szabadságvesztésre ítélt férfivel, ők ugyanis saját információikra hivatkozva azt írják, M. Richárd súlyos állapotban kórházba került. A portál úgy tudja, a férfit rendkívül súlyos állapotban a szombathelyi börtönből a berettyóújfalui kórházba szállították, ügyvédei és a család pedig várja a kórháztól a tájékoztatást.

Mint az ismert, a vád szerint M. Richárd a baleset során a megengedett 50 km/óra helyett 135–140 km/óra sebességgel haladt a Dózsa György úton a Kassák Lajos utca irányába. A 47 éves N. József ekkor szabálytalanul, kis ívben bekanyarodott a nagy sebességgel érkező sofőr elé úgy, hogy nem adta meg neki az elsőbbséget. A balesetben mindkét jármű felsodródott a járdára, ahol elütöttek három gyalogost. Az N. autójában tartózkodó két utas meghalt, a buszmegállóba csapódó autók miatt három ember megsérült.

Egyelőre várjuk a fejleményeket, hogy valamilyen információ hivatalos megerősítést is kapjon.

Related posts