Ezzel a két közös szlogennel fog kampányolni az ellenzéki összefogás

Megosztás

Márki-Zay Péter a Spirit FM Aktuál című reggeli rádióműsorában elárulta: két szlogenben is megállapodtak az együttműködő ellenzéki pártok. A miniszterelnök-jelölt azt is elmondta: vannak információi, hogy ki szivárogtathatta ki azt kutatást, ami erőteljes Fidesz-előnyt mutatott – írta az ATV.

Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje elmondta, hogy a pártok a program 90 százalékában megállapodtak, és azt szeretné, ha a 10 százalékot azok is elfogadnák, akik eddig „valami miatt kerékkötők voltak”. Továbbá kijelentette, hogy már a közös arculatot is elfogadták, köztük a két kampány-szlogent is:

„Legyen Magyarország mindannyiunké”

és

„Egységben Magyarországért”

Arra a közvéleménykutatásra, amely a Fidesz előnyét mutatta ki elmondta, hogy tudja ki szivárogtatta ki.

Kapcsolódó cikkek