Problémás a Janssen-vakcina, az amerikai szakértők más oltóanyagot javasolnak helyette

Megosztás

A vártnál is nagyobb kockázata van a Janssen-oltóanyagnak, az USA szakértői már inkább lebeszélnének mindenkit arról, hogy ezt tovább használják. Pedig Magyarországon is több, mint háromszázezer embernek adták be ezt a vakcinát.

Az amerikai járványügyi központ szakértői testülete megszavazott egy javaslatot csütörtökön arról, hogy a Johnson & Johnson vakcinája helyett inkább a Pfizer és a Moderna oltóanyagát használják, amennyiben lehetséges. Azzal indokolják az ajánlást – amit a járványügyi központnak még jóval kell hagynia -, hogy egyre több bizonyíték van arra, hogy a Janssen ritka vérrög-rendellenességet vált ki – írja a New York Times.

A szakértői testület szerint a véralvadásos esetek kialakulásának kockázata nagyobb, mint azt korábban gondolták. Ugyanakkor továbbra is nagyon alacsony az arány: 16 millió embert oltottak be a Janssennel Amerikában, 54 vérrögképződéses esetről tudnak, közülük 36-an kerültek intenzívre, és 9-en hunytak el.

Szlovéniában november végén jelentették be, hogy nem oltanak többet Janssennel, miután kiderült, hogy összefüggés van egy haláleset és a vakcina használata között.

A Janssen nagy előnye, hogy csak egyadagos. Ugyanakkor úgy néz ki, hogy az omikron ellen, pláne jó pár hónap után nem nyújt erős védelmet, mindenképpen érdemes megerősítő oltást adni.

Magyarországon 302 ezren kaptak Janssent. Itthoni raktárakban rengeteg van, mert 3,9 milliót szállítottak már le. (444.hu)

Kapcsolódó cikkek