A jelek szerint mégis a nyugati vakcinák mellett döntött a magyar kormány

Megosztás

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke konkrét országok említése nélkül arról beszélt az EU-csúcsot lezáró éjjeli sajtótájékoztatón, hogy a tagállamok döntése alapján több, mint 180 millió dózist rendelnek a Pfizer/BioNTech omikronra specializált variánskövető vakcinájából a májusi harmadik beszerzési szerződés keretében rögzített lehetőséggel élve.

Ebbe a rendelésbe szállhat be Magyarország. A Koronavírus Sajtóközpont a Portfolio megkeresésére úgy nyilatkozott:

„Az omikron variáns miatt induló új uniós vakcinabeszerzés feltételeiről Magyarország jelenleg egyeztetéseket folytat az Európai Bizottsággal.”

A Portfolio szerint ha a két fél megállapodik, várhatóan április-május környékén érkezhetnek meg az oltások Magyarországra. A magyar kormány májusban egyedüli tagállamként maradt ki a szerződéskötésből, igaz már szeptemberben vissza is kéredzkedett. Ennek oka elsősorban az 5-11 éves korosztály számára fejlesztett vakcina beszerzése volt, amely sikerrel zárult, és a hírek szerint 2 millió ilyen vakcina érkezhet majd az országba.

Az viszont biztos, hogy komoly átalakuláson esett át a kormány álláspontja a keleti vakcina kontra nyugati vakcina kérdésében.

Related posts