Kiderült, hányan kaptak 219 ezer forintos bértámogatást

Megosztás


November végéig igényelhették az ágazati bértámogatásból munkavállaló híján kimaradtak az egyszeri, 219 ezer forintos támogatást. A lehetőség több mint 76 ezer önfoglalkoztató, mások mellett fodrászok, kozmetikusok, idegenvezetők, előadóművészek és autósiskolai oktatók számára jelentett kézzelfogható segítséget – jelentette meg az MTI Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárának szombati közleményét.

Az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásában azok részesülhettek, akik korábban alkalmazottak hiányában nem tudtak ágazati bértámogatásra pályázni. Az átmeneti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenység valamelyikét folytató önfoglalkoztatók a garantált bérminimummal megegyező összeget kaphattak. A 219 ezer forintos egyszeri támogatás főként a kiskereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban tevékenykedő vállalkozások számára könnyítette meg a fennmaradást

– írták a közleményben.

A legtöbb kérelem Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, a fővárosból, illetve Pest, Hajdú-Bihar és Győr-Moson-Sopron megyéből érkezett be.

A legnagyobb számban a fodrászok, kozmetikusok éltek a lehetőséggel, az igénylők közül több mint 30 ezren szépségápolással foglalkoznak.

Related posts