Az Európai Néppárt elnöke várja Márki-Zayt

Megosztás

Közös sajtótájékoztatót tartott találkozója után Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje és a lengyel Donald Tusk, az Európai Néppárt (EPP) elnöke, az Európai Tanács korábbi elnöke. Márki-Zay jelenleg Lengyelországot járja, látogatása során különböző politikai tisztségviselőkkel is találkozik.

Az eseményen Tusk azt mondta, várja a Márki-Zay vezette ellenzéket az Európai Néppártba. Szerinte a csoportosulás kereszténydemokrata jellegét az határozza meg, hogy politikusai kitartanak a demokrácia, a jogállamiság, a korrupcióellenesség és az általános egyenesség mellett, és értékelte, hogy Márki-Zayval együtt elkötelezték magukat a közös munka mellett. Külön kiemelte a magyarországi előválasztást: szerinte ez a fajta demokrácia a közös nyelv a magyarok és a lengyelek között, és reméli, hogy Magyarország és Lengyelország hamarosan teljes értékű tagként térhet vissza az európai közösségbe.

Márki-Zay szintén hangsúlyozta, hogy az ellenzék és az EPP, valamint a Magyarország és Lengyelország közötti jövőbeni együttműködés alapját a keresztény és demokratikus értékek képezik. A miniszterelnök-jelölt szerint Magyarországon szabadságharc zajlik, amely párhuzamos a két országban, hiszen a magyarok és a lengyelek is elnyomó rezsimek ellen küzdenek, ahogyan tették egykor a keleti blokk részeként. Azt mondta, mindkét ország lakosai „szabadságszerető emberek”, és közös cél, hogy egy korrupciótól, megfélemlítéstől és egypártrendszertől független országban élhessenek.

(hvg.hu)

Related posts