Direkt36: Kövér szerint az ellenzék jelenti a legfőbb nemzetbiztonsági veszélyt

Megosztás

Különleges közönség előtt mondott beszédet tavaly február végén Kövér László, a Fidesz egyik legbefolyásosabb politikusa, a magyar Országgyűlés elnöke – írta meg a Telex a Direkt36 alapján.

A magyar polgári nemzetbiztonsági szolgálatok jelenlegi és korábbi vezetőihez szólt a szervezetek fennállásának harmincadik évfordulója alkalmából, a belső elhárítással foglalkozó Alkotmányvédelmi Hivatal új, kamerákkal sűrűn körberakott székházában tartott ünnepségen.

A Direkt36 birtokába került a zárt ajtók mögött elmondott beszédről szóló felvétel, amelyből kiderül, hogy Kövér az ünnepi alkalmat arra használta fel, hogy egy politikai jellegű üzenetet fogalmazzon meg a szolgálatok vezetői felé. Bár nem nevezett meg pártokat és politikusokat, félreérthetetlenül utalt arra, hogy szerinte a Fidesz politikai ellenfelei jelentik a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt Magyarország számára.

Kövér azzal vezette fel ezt a gondolatmenetet, hogy szerinte a magyar politikai osztálynak „nincs egységes állam- és nemzetértelmezése”. Helyette szerinte „két, egymást gyakorlatilag kizáró állam- és nemzetkép létezik a magyar politikán belül.”

A Fideszre utalva közölte, hogy „a magyar politikai osztály egyik része önrendelkező államban és öntudatos nemzetben gondolkodik, ilyenben hisz, és ilyenért dolgozik”. Majd azzal folytatta, hogy „a politika másik része pedig az önfeladó állam és önmarcangoló nemzet politikai hagyományának jegyében cselekszik”.

Ez után kijelentette, hogy „én ezt a politikai helyzetet tartom a legveszélyesebb nemzetbiztonsági kockázatnak, amely Magyarországot ma fenyegeti”.

Kövér az ellenzéket többek között a kommunista Kun Béla mozgalmához hasonlította, és kijelentette, hogy ők az EU- és NATO-tagságban is „az elődeik által több mint száz éve megkezdett és általuk is immár harminc éve folytatott osztályharc internacionalista segítséggel történő, számukra kedvező lezárásának lehetőségét látják”.

Kövértől nem szokatlan az ellenzék kemény bírálata. 2020 áprilisában, néhány héttel a titkosszolgálati vezetők előtt mondott beszéde után a Demokratának arról beszélt, hogy „a magyarországi balliberális ellenzék a globalista, nemzetellenes hálózat része”, és a képviselői szerinte „semmiben sem különböznek Rákosi Mátyástól vagy Gerő Ernőtől”.

A most kiszivárgott beszédét különössé teszi ugyanakkor az, hogy magas rangú közjogi méltóságként, a kormányzó párt egyik legbefolyásosabb politikusaként a polgári nemzetbiztonsági szolgálat vezetőinek iránymutatást adva fogalmazta meg a gondolatait. A beszédében kijelentette azt is, hogy épp a „szolgálatok mai és leendő vezetőiben és munkatársaiban van” a legnagyobb bizodalma, hogy megvédik az országot az általa megfogalmazott veszélytől.

A Kövér által elmondottak annak fényében is figyelemre méltók, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény kifejezetten kimondja, hogy a szolgálatok egyik legfontosabb feladata „a többpárti rendszeren alapuló képviseleti demokráciának” a védelme.

A rendezvény nem volt nyilvános, nem jelentek meg róla beszámolók a kormánypárti sajtóban sem, és amikor a Direkt36 hetekkel ezelőtt ellenőrizte Kövér László honlapját, akkor azon sem szerepelt említés a beszédről. November 25-én csütörtökön keresték meg Kövér hivatalát, és több kérdést is feltettek neki, valamint megosztották vele a felvétel teljes átiratát. Erre nem érkezett válasz, viszont csütörtökön váratlanul közzétette a több mint másfél évvel ezelőtti beszéd leiratát a blogján Bayer Zsolt kormánypárti publicista.

A beszéd szövege emellett megjelent Kövér honlapján is. A szöveg utólagos feltöltését bizonyítja, hogy a beszédet tartalmazó oldal webcímében szereplő azonosítószám jelentősen különbözik azoktól, amelyek a többi 2020 februári bejegyzésnél szerepelnek, és a friss cikkek azonosítóihoz áll közelebb. Szintén a friss feltöltést mutatja, hogy az oldalt a Google a cikk írásakor még nem indexálta, azaz a Google internetet átfésülő programjai még nem jártak az oldalon. Így pedig a beszéd szövege nem szerepel a keresési találatok között, miközben Kövér oldaláról idén októberi szövegeket is megtalál a keresőmotor.

via és további részletek: Direkt36/Telex

Related posts