Több ország bojkottálhatja a Kínában tartandó olimpiát az ujgurokkal szembeni kegyetlenkedések miatt

Megosztás


Az Egyesült Államok diplomáciai bojkottot fontolgat. Nem kizárt, hogy tisztségviselői nem jelennek meg a február 4-én kezdődő pekingi téli olimpián, ahol egyébként kizárólag a hazai nézők szurkolhatnak. A sportolókat azonban nem szólították fel a megmérettetés mellőzésére. Helyi sajtóértesülések szerint a Fehér Ház várhatóan bejelenti, hogy sem Biden elnök, sem más amerikai kormánytisztviselő nem vesz részt a megnyitón. A bojkott válasz a kínai kormány emberi jogi jogsértéseire – írta a Washington Post nyomán a Euronews is.

A két szuperhatalom vezetője, Joe Biden és Hszi Csi-ping a minap három és fél órás, online csúcstalálkozón vitatta meg az időszerű kérdéseket. Az olimpia nem került szóba. Biden elnök aggodalmát fejezte ki Kína Hszincsiangban, Tibetben és Hongkongban folytatott gyakorlatával, valamint általában az emberi jogok helyzetével kapcsolatban – állt a két elnök tárgyalásáról kiadott fehér házi közleményben.

A virtuális csúcs befejeztével – vélik Washingtonban – a kormánynak eggyel kevesebb oka van arra, hogy visszatartsa a diplomáciai bojkott bejelentését. Nézetéről tájékoztatni fogja szövetségeseit, de rájuk bízza a döntést. Az északi szomszéd, Kanada, valószínűleg követi majd az Egyesült Államok példáját.


Az amerikai képviselőház elnöke, Nancy Pelosi már májusban a pekingi olimpia diplomáciai bojkottjára szólította fel a nemzetközi közösséget, miközben az Egyesült Államok nemzeti olimpiai bizottsága ellenez egy ilyen lépést. Peking válaszul – az ujgurokkal kapcsolatos állításai miatt – egyszerűen lehazugozta Pelosit. Ugyanakkor világ legfejlettebb országait tömörítő G20-csoport vezetői kiálltak a kínai olimpia mellett október végi római csúcstalálkozójukon.

Ezzel szemben velük szinte egyidejűleg emberi jogi aktivisták arra szólították fel a nemzetközi kormányokat, szponzorokat és sportolókat, hogy bojkottálják az általuk „népirtásnak” nevezett kínai játékokat, amikor Görögországban egy hónapja útnak indították az olimpiai lángot. A Nemzetközi Olimpiai Bizottságot azzal vádolták meg, hogy a pekingi téli játékok engedélyezésével legitimálja a kínai jogsértéseket.

Peking évekkel ezelőtt kezdte brutálisan elnyomni a magyarok elfeledett rokonait. A becslések szerint akár egymillió, sőt még több ujgurt és más, többnyire muszlim kisebbséghez tartozó embert zártak fogolytáborokba és börtönökbe. A kínai hatóságok szerint nem az ujgurok – egy 13 milliós, történelmileg muszlim vallású csoport – kiirtása, hanem integrálása a cél. Ha kell, tűzzel-vassal.

„Ha ez a sajtótájékoztató Kínában kerülne megrendezésre, ujgurként egy táborban végezném, és talán szexuális zaklatásnak meg kínzásnak lennék kitéve, ahogy több millió ujgur társam. Az olimpiai játékokat egy olyan országnak adták, amely aktív a népirtásban”

– nyilatkozta Zumretaj Arkin, az Ujgur Világkongresszus programvezetője egy athéni sajtótájékoztatón.

Kínát azonban az ujgurokkal szembeni kegyetlen bánásmódja mellett a hongkongi tüntetőkkel szembeni fellépése, valamint a Tibettel és Tajvannal kapcsolatos politikája miatt is élesen bírálják, persze nem mindenütt. Magyarországon éppen szemet hunynak felette.

Related posts