Elhunyt Szerna Csaba, Serényfalva polgármestere

Megosztás

Betegségét követően elhunyt Szerna Csaba, Serényfalva község polgármestere. A helyiek tisztában voltak az egészségi állapotával, a lakosságot mégis megrendítette a megváltoztathatatlan tény.

Beosztottként és vezetőként is dolgozott a közművelődés, valamint az oktatás területén. Ezzel párhuzamosan 1990. szeptember 30-tól polgármesterként segítette hőn szeretett faluját. Szerna Csaba 31 éven keresztül volt polgármester. Tele volt tervekkel, ötletekkel. Falunapokat, idősek estéjét, ünnepségeket szervezett évről évre, emellett pedig a község virágosítása is az ő nevéhez fűződik. Lokálpatriótaként irányította a falu életét, mindenre, mindenkire odafigyelt.

Szerna Csabától november 20-án, szombaton 13 órakor vesznek végső búcsút a serényfalvai temetőben. A település polgármestere 66 éves volt.

Kapcsolódó cikkek