A 18 éves korig tartó tankötelezettségről is tarthatnak népszavazást

iskola

Megosztás

A 18 éves korig tartó tankötelezettségről is lehet népszavazást tartani, a Kúria ugyanis elutasította a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ezt hitelesítő határozata elleni felülvizsgálati kérelmet.

A Magyar Munkáspárt kezdeményezett népszavazást erről a kérdésről, ami így hangzik:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés módosítsa a köznevelési törvényt úgy, hogy Magyarországon a tankötelezettség újra 18 éves korig tartson?”

Az NVB ezt rendben lévőnek tartotta, de egy meg nem nevezett kérelmező arra hivatkozva kért felülvizsgálatot, hogy a korhatáremelés növelné az állam oktatási kiadásait, márpedig a költségvetésről tilos népszavazást tartani. Továbbá az ismeretlen kifogásoló szerint nem is világosak a választók számára mindennek a szervezési, intézmény-átalakítási következményei. A Kúria Magyar Közlönyben megjelent végzése szerint azonban a kérdés nem irányul a költségvetési törvény módosítására, és a tankötelezettség két évvel történő meghosszabbítása önmagában nem is feltétlenül emelné a költségvetési kiadásokat. Ezért az NVB döntését helybenhagyták.

Ebből az következik, hogy a Munkáspárt elkezdheti az aláírásgyűjtést. 

Kapcsolódó cikkek