A lakossági visszajelzések és a rendőri statisztikák alapján is javult Felsőzsolca közrendvédelme

Megosztás

Az önkormányzat ezért félmillió forinttal meg is köszönte a megyei segítséget.

A felsőzsolcai önkormányzat és a megyei rendőr-főkapitányság közös eseményén elhangzottak szerint olyan intézkedéseken van túl a kisváros, amelyekkel mostanra sikerült elérni megfelelő biztonságát, s mindezt immár nemcsak a rendőri statisztikák, hanem a lakosság személyes tapasztalatai is alátámasztják. 

Az elmúlt időszakban hatvan térfigyelő kamerát helyeztek el a városban, valamint a megyei kapitányság rendszeresen és fokozott rendőri jelenléttel segítette a helyi őrs munkáját. 

– Látjuk azokat az eredményeket, amiket a rendőrség tett. Nagyon sok olyan feladat volt, amit ők csináltak. Nagyon sokszor lehetett rájuk hétvégén is számítani, amikor egy lakossági jelzés érkezett, akkor a rendőrség nagyon rövid időn belül megtette a szükséges intézkedéseket, és ez sokszor a lakosság részéről is visszaigazolást nyert – állapította meg Szarka Tamás, Felsőzsolca polgármestere. 

Az utóbbi években számos lakossági bejelentés érkezett különböző bűncselekményekről a városban – de a pszichoaktív szereket használók száma is nőtt.

– A kormány is elismeri a rendőrség munkáját, ennek eredményeképpen hat havi fegyverpénzt is biztosít nekik a jövőben, segítve ezzel a munkájukat – emlékeztetett Csöbör Katalin, országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP).

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság rendszeresen erősítette a helyi kapitányság munkáját. Amit Felsőzsolca önkormányzata, most ötszázezer forintos támogatással köszönt meg, mely összeget a rendőrség felszereléseinek beszerzésére fog fordítani, kimondottan azok számára, akik a közterületen látnak el szolgálatot. 

– Nagyon fontosnak tartom azt, hogy itt a városon belül a lakosok biztonságban érezzék magukat. Érezzék, hogy a rendőrök az ő rendőreik. A rendőröknek pedig nagyon jó ez a kapcsolat, hiszen nagyon sok információt kapnak a város lakosságától – emelte ki Kiss Attila a rendőr-főkapitány. (Minap.hu)

Kapcsolódó cikkek