Megvédte címét az Országos Utaskapcsolati Versenyen az MVK

Megosztás

A miskolci közlekedési cég 2019 után idén is megnyerte az V. Közúti Utaskapcsolati Dolgozók Országos Versenyét – olvasható a borsodi megyeszékhely polgármesteri hivatalának sajtóközleményében.

A megmérettetést a MÁV Baross Gábor Oktatási Központja és a Volán Egyesülés közösen rendezte meg ötödik alkalommal – november elején – hagyományosan Felsőtárkányban.

A kilenc résztvevő csapat négy versenyszámban mérte össze tudását: a bemutatkozás során „szívügyünk” témakörben kellett a versenyzőknek cégüket és saját tevékenységüket ismertetni, ezt követte egy utasjogi, ügyfélkapcsolati teszt, később pedig egy esettanulmány feldolgozása. A verseny utolsó napján három, utasokat alakító színész bevonásával rögtönzött utaskapcsolati szituációt kellett kezelni a versenyzőknek jegyellenőr, járművezető és ügyfélszolgálatos szerepkörökben.

A versenyzők teljesítményét egy öt fős szakmai zsűri értékelte. Ennek eredményeként végzett az első helyen az MVK, megelőzve a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Volánbusz csapatát.

Miskolcot Borosnyai Virág közszolgáltatási és forgalomirányítási osztályvezető, Csüriné Ficsura Andrea értékesítési és társasági kapcsolatok irodavezető, valamint Kovács Krisztina ügyfélszolgálati vezető képviselte, Trestyánszkiné Demkó Mónika és Bányai Gábor pedig tapasztalatszerzés céljából érkeztek az eseményre. A csapatot Gadnai-Bodnár Éva operatív igazgató készítette fel, akik ebben a felállásban 2019 után 2021-ben ismét megnyerték a versenyt.

Kapcsolódó cikkek