Kegyetlenül megverte a szomszéd a miskolci házaspárt, súlyos sérüléseket szenvedtek

Megosztás

Annyira elfajult a szomszédok közötti viszony, hogy életveszélyes koponyasérülést okozott két haragosának a miskolci férfi.

Egy miskolci férfi régóta rossz viszonyban volt a szomszédban élő házaspárral, ezért eldöntötte, hogy rájuk ijeszt. Ahogy a testvére, ő is harisnyát húzott a fejére, majd kapanyéllel és egy karóval felfegyverkezve úgy megverte őket, hogy életveszélyes állapotba kerültek.

A támadásban érintett felek egymáshoz közel laktak Miskolcon, és már évek óta rossz viszonyban voltak egymással. 2019 december 7-én a férfi és a testvére elsétált a pár háza előtt, ahol megint összevesztek egymással. Amikor a férfiak hazaértek, részegen egyre dühösebbek lettek és eldöntötték, hogy megijesztik a házaspárt.

HARISNYÁT HÚZTAK A FEJÜKRE, MAJD KAPANYÉLLEL ÉS KARÓVAL VISSZAMENTEK A HÁZASPÁRHOZ, AHOL A NYITOTT AJTÓN KERESZTÜL BEMENTEK A HÁZBA.

AZ EGYIKÜK A NŐT, A MÁSIKUK A FÉRFIT VERTE MEG BRUTÁLISAN. MINDKETTEJÜKNEK ÉLETVESZÉLYES KOPONYASÉRÜLÉSI LETTEK.

Az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a testvérek ellen. A héten állnak először bíró elé a Miskolci Törvényszéken. (Origo.hu)

Kapcsolódó cikkek