Hihetetlen: valaki már kerékpárral is felmerészkedett az M30-as autópályára – videó

Megosztás

Arról mi is beszámoltunk, hogy alig néhány nappal a Miskolc és Tornyosnémeti közötti szakasz átadása után néhányan máris a forgalommal szemben hajtottak fel az M30-as autópályára. A Magyar Közút videoösszeállításában viszont az látszik, hogy valaki már kerékpárral is tesztelte az autópályát:

Mint a videó leírásában fogalmaznak: “A Magyar Közút Nonprofit Zrt. forgalomfigyelő kameráinak tanúbizonysága szerint még tanulni kell az új szakasz használatát. A rögzített felvételek szerint október 30-án kora reggel egy 82 éves kazincbarcikai hölgy az M30-as autópályán először szabályosan haladt, majd meggondolta magát és megfordult, utána nagy sebességgel a forgalommal szemben vezetett egészen Halmajig, összesen 28 kilométert. 

Szintén vannak felvételei a közútkezelőnek arról az esetről is, amikor egy 59 éves encsi nő aznap a kora délutáni órákban szintén a forgalommal szemben közlekedett a 64-es kilométerszelvény térségében. Ő ráadásul kétszer is megfordult a pályán, mire sikerült lehajtania. Előbbi esetben sajnos baleset is történt, ugyanis az 51-es kilométerszelvénynél két lengyel kamion haladt a külső és belső sávban egymás mellett, amikor észlelték a szembejövő autót a leálló, illetve a külső sávba húzódtak le, azonban a két kamion érintőlegesen így is ütközött, míg a szabálytalan autós továbbhaladt. A rendőrség szakemberei mindkét esetben előállították a sofőröket, vezetői engedélyük bevonásáról intézkedtek és gyanúsítottként hallgatták ki őket.”

Kapcsolódó cikkek