Belebotlott a földre rakott forróvizes fazékba a kétéves fiú

Megosztás

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 27 éves nő ellen gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt, akinek a figyelmetlensége folytán a kisgyermeke leforrázta magát.

A vádirat szerint az asszony egy borsodi kistelepülésen lévő lakásában tartózkodott gyermekeivel 2018. augusztus elején, amikor a konyhában tésztafőzéshez vizet melegített egy 5 literes fazékban. A tésztát kivette a főzőléből, de a forróvizet tartalmazó fazekat letette a földre és bement a szobába, azért, hogy a síró 6 hónapos gyermekét megnyugtassa.

Ez idő alatt azonban a 2 éves fia bement a konyhába, megbotlott a fazékba, ezzel azt magára borította és leforrázta a lábát. A gyermek hangos sírására az anya azonnal elkezdte az ellátását, valamint a szomszédból mentőt hívtak.

A baleset következtében a gyermek az alsó végtag elsőfokú, illetőleg a láb másodfokú 8 napon túli gyógytartamú égési sérülését szenvedte el.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben próbára bocsátás intézkedést indítványozott.

(Képünk csak illusztráció!)

Kapcsolódó cikkek