Gulyás szerint a kórházban lévők 45 százaléka oltott, de „maszkot hordjon az, aki akar”

Megosztás

Megtartotta a szokásos csütörtöki Kormányinfót Gulyás Gergely miniszter, amelyen természetesen többek között a koronavírus-járvány negyedik hulláma is szóba került. Miután Galgóczi Ágnes nemrég az újbóli maszkviselés mellett érvelt, felmerült a kérdés, hogy esetleg a kormány nem látja-e indokoltnak a visszavezetését:

„Magyarország polgárai felnőttek, ha bárki akarja, akkor maszkot hord” – mondta Gulyás arra, hogy a kormány tervezi-e a romló járványhelyzetben, hogy elrendelik a maszkviselést a zárt terekben. Gulyás ehhez hozzátette, hogy az oltás az eszköz a vírus ellen – tudósított a Telex.

Az ATV azt kérdezte – miután Szél Bernadett ma reggel is arról beszélt, hogy a kórházban ápolt covidos betegekről továbbra sincs olyan adat, hogy köztük hányan vannak 1, 2 vagy 3 oltással beoltva -, hogy nem vizsgálják-e felül korábbi döntésüket, és nem szeretnék-e nyilvánossá tenni ezeket az adatokat a közvélemény számára. Gulyás megismételte, hogy nem vezetnek ilyen nyilvántartást, neki nincs tudomása arról, hogy bárhol bárki ilyen nyilvántartást vezetne.

Viszont Gulyás hozzátette: azt tudjuk mondani, „és orvosokkal érdemes beszélni” arról, hogy a kórházban lévők több mint fele, körülbelül 55 százaléka nincs beoltva. Ezt milyen adatokra alapozza a miniszter, kérdezték tőle, mire kiderült, hogy ez nem egy országos adat, hanem Gulyás csupán egyetlen kórház adatai alapján állítja ezt.

A járvány mellett téma volt még a rezsiárak emelkedése. Gulyás elmondta: az elmúlt hónapokban megnőttek az energiaárak, aminek legfőbb oka, hogy az EB átgondolatlan energiapolitikát folytat, és az új javaslatban ráterhelné a fogyasztókra az áremelkedést, hiszen lakosokat és autókat adóztatnának meg, ami nyílt támadás a rezsicsökkentés ellen – mondta a miniszter. Magyarországon kívül minden európai országban emelkedett a rezsi ára, nálunk a legalacsonyabb a gáz és villany lakossági ára, tette hozzá. Berlinben kétszer, Bécsben háromszor, Svédországban pedig nyolcszor annyit kell fizetni a gázért, mint Budapesten, ezért Magyarország ragaszkodik a hatósági ár tarthatóságához, mondta a miniszter.

Szóba került még a hétvégére tervezett Békemenet is. Ennek kapcsán az RTL Klub arra volt kíváncsi, Gulyás nem lát-e járványügyi kockázatot abban, hogy buszokkal hoznak szimpatizánsokat Romániából, ahol borzalmas a járványügyi helyzet: „Én óvatosságot javasolnék abban, hogy Erdélyből, Románia területéről ilyen tömegrendezvényekre bárki sokakat hozzon” – mondta a miniszter. „Látjuk, mi a baj Romániában, az átoltottság is az egyik legalacsonyabb Európában. Ilyen alacsony átoltottságú országnál jobb az óvatosság” – tette hozzá a miniszter.

További részletek a Kormányinfóról a Telex.hu tudósításában.

Fotó: MTI/Soós Lajos

Kapcsolódó cikkek