Mégiscsak eladta volna Miskolc a Tündérkertet

Megosztás

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal jelezte szerkesztőségünk felé, hogy tévedtünk,a mikor azt írtuk, hogy ők hozták volna meg a kérdéses határozatot. Valójában a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katsztrófavédelmi Igazgatóság volt, amely ezt kiadta. Ennek tükrében alább közöljük a kért helyreigazítási szöveget:

Helyreigazítás:

2021. október 19-én a Borsod24.hu portál  “Mégiscsak eladta volna Miskolc a Tündérkertet ” cikkében valótlanul állította, miszerint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal határozatban megtiltotta a cikkben nevezett terület értékesítését. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal ilyen irányú határozatot nem adott ki.


Korábban elterjedt a pletyka, hogy Miskolcon be szeretnék záratni vagy el szeretné adni a Diósgyőri vár melletti területet, a lassan országos hírű Tündérkertet. A miskolci önkormányzat is reagált a közelmúltban a közösségi médiában a parkkal kapcsolatos híresztelésekre. Közleményükben ezt írták:

Miskolc városának nincs tudomása arról, hogy a Tündérkertet bárki be akarná zárni vagy záratni.

Azonban a jövő heti közgyűlés előtti keddi frakcióülésen kiszivárgott, hogy mégsem volt alaptalan a hír. Az élesebb szeműek már a legfrissebb Miskolci Naplóban megjelentetett hirdetésből kiolvashatták, a város el kívánta adni a területet, a legkomolyabb érdeklődő éppen az ingatlan eddigi bérlője lett volna, aki közel 65 millió forintot is kifizetne a létesítményért.

Az iratok tartalmát a Borsod24 nem ismeri, de az bizonyos, hogy összefüggésben van azzal, hogy a terület Miskolc egyik fontos vízbázisán létesült, így semmiképpen nem lenne tartható, hogy magánkézbe kerüljön.

Mint ismert, a terület bérlője, Vaszil Gábor vállalkozó a napokban arról posztolt, hogy bezárnak a park vendéglátó szolgáltatásai. Akkor azt nyilatkozta, az üzemszünet nem végleges, csupán azért szüneteltetik a vendéglátást, mert szeretnék felújítani a park és az étterem fából készült elemeit. Hozzátette, az önkormányzattal nincs semmiféle vitája. Amikor az új városvezetés felállt, a vállalkozó azzal a kéréssel fordult az önkormányzathoz, hogy szeretné megvásárolni az általa kialakított pihenőpark területét, hiszen abba már „eszméletlen” sok pénzt belefektetett, de most úgy tűnik, a jövőben is bérelni kénytelen majd a Tündérkert területét.

A terület eladási hirdetése a legfrissebb Miskolci Naplóból. A bérlőt állítólag elővásárlási jog illette volna

A Tündérkerttel kapcsolatos fontos infó az is, hogy a park környékén élők nem olyan boldogok, mint az idelátogató vendégek. Az eddig csendes lakóövezet ugyanis forgalmas turisztikai övezetté vált, amely sok konfliktushelyzetet okoz.

Kapcsolódó cikkek