“Kásler Miklós nem tudja, hány pályakezdő pedagógus van és nem is érdekli”

Megosztás

Széll Bernadett szerint pedig igenis tudja, ahogy a kormány tökéletesen tisztában van azzal, mekkora a gond a közoktatásban az egyre súlyosbodó tanárhiány miatt, csak éppen mindent igyekeznek a szőnyeg alá söpörni.

„Megkérdeztem Káslerékat, hány végzett pedagógus lépett pályára tavaly és idén. A válasz: nincsenek ilyen adataik. Sőt: nem kötelesek azokat előállítani. Kásler Miklós közoktatásért felelős miniszter nem tudja, hány pályakezdő pedagógus van, és nem is érdekli”

– írja Facebook-oldalán Szél Bernadett, hozzátéve, hogy szerinte tudják ők, csak nem árulják el”, mert 2019-ben még megkapta ezeket az adatokat. Az akkori adatokból az látszott, hogy „a pedagógushallgatók feléből se lesz tanár”, a pályakezdők száma évről évre 5-6 ezer körül alakul, a számuk pedig „az első években tovább csökken, amint megtapasztalják, hogy a nettó 150 ezer körüli fizetésükből még egy albérletet sem tudnak fenntartani”.

Szél szerint az adatok eltitkolása azt jelenti, hogy „azok egyre rosszabb képet mutatnak a hazai közoktatásról”. Úgy fogalmazott, „lesújtó a helyzet, hogy minden nap arról kell beszélnünk, mennyire alulértékelt a pedagógusok munkája Magyarországon”, ahol egy kezdő pedagógus az átlagbér felét keresi, és a 8-10 éve pályán lévő tanárok „se kapnak sokkal többet”.

„12 ezer tanár hiányzik már a rendszerből, a kormány pedig azt meri állítani, hogy ő a családok meg a gyerekek pártján van. Ez egyáltalán nem igaz. Változás kell, olyan kormány, amelyik tud olyan teljesítményt nyújtani, ami mellett nem szorul arra, hogy mindent eltitkoljon előlünk.” (444.hu)

Kapcsolódó cikkek