A Fidesz nem támogatta a párkapcsolati erőszak áldozatairól szóló állásfoglalást

Megosztás

Rendkívül nagy többséggel – 510 szavazattal, 31 ellenszavazat és 141 tartózkodás mellett – fogadta el az Európai Parlament azt a jelentést, amelyben a képviselők leszögezik, hogy a nemen alapuló erőszak egyik formájának tekintendő, amikor erőszakos partnerek további bántalmazásra használják ki a gyermekelhelyezési pereket – írja a hvg.hu. Az állásfoglalást a Fidesz, a KDNP és a Jobbik nem támogatta, valamennyi képviselőjük tartózkodott.

Az uniós képviselők sürgős tagállami intézkedést kérnek azoknak a partnerkapcsolati erőszak áldozatává vált nőknek a védelmére, akiket gyermekelhelyezési eljárás során ér bántalmazás. A jelentés kiemeli, hogy a járvány ideje alatt megugrott a partnerkapcsolati erőszak mértéke, ugyanakkor nehezebb volt az igazságszolgáltatáshoz fordulni. A jelentés megismétli a Parlament korábbi kérését, hogy a nemen alapuló erőszak legyen az Európai Unió működéséről szóló szerződésben rögzített bűncselekmény.

A Fidesz frakciója közleményben – amelyet Schaller-Baross Ernő és Járóka Lívia jegyzett – magyarázta meg a döntésésüket, amiből az derült ki, hogy ők támogatják a célt, de nem szavazzák meg. A hvg.hu szó szerint idézte a képviselők indoklását:

„a családon belüli erőszak elleni fellépés célja támogatandó, ezért a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja tartózkodó szavazatával elzárkózik attól, hogy egy olyan jelentést támogasson, amely egy ilyen komoly témát csak ürügyként használ fel.”

A Fidesz frakció szerint „az Európai Parlament baloldali többsége ismételten kiforgat egy mindenki számára fontos ügyet: kinyilatkoztatásra szorgalmaz és politikai eszközként tekint a nők és gyermekek ellen elkövetett erőszakkal szemben vívott harcra valós cselekvési tervek és a helyi jógyakorlatok befogadása helyett”.

Kapcsolódó cikkek