Több, mint 61 millió forinttal gazdagodik az alapítvány a felajánlásokból.
Idén több mint 10,5 milliárd forintot ajánlottak fel az állampolgárok adójuk 1 százalékából civil szervezeteknek. Ez 900 millió forinttal több, mint egy évvel korábban. A miskolci székhelyű nonprofit szervezetek közül a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány kapta a legnagyobb támogatást: 61 418 457 forintot.
Az adó 1 százalékos felajánlása kissé bonyolultabb lett az elmúlt években, ugyanis külön lapon kell nyilatkoznia arról az adózónak, ami sokszor elfelejtődik. Úgy tűnik azonban, hogy kezd megszokottá válni az új eljárás, ugyanis idén emelkedett a felajánlások összege.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által közzétett összegző táblázat szerint 28 240 adószámos civil szervezet kapott 1 százalékos felajánlást, 1 660 527 adózótól, 10 516 578 761 Ft összegben.
Helyi szinten a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány kapta a legtöbb segítséget, 61 418 457 forintot, 9 573 embertől. Ez egyébként országos szinten a 14. legmagasabb összeg. Őket a Miskolci Állatsegítő Alapítvány –MÁSA követi, 7 848 főtől kapott 46 208 085 forinttal. A Magyarországi Légimentésért Alapítvány 16 458 486 forint támogatása 2 652 rendelkezőtől a harmadik legnagyobb összeget jelenti.
A teljes Magyarország tekintetében – a tavalyi évhez hasonlóan – az Országos Mentőszolgálat Alapítvány kapta a legtöbb támogatást, számszerűen 308 239 867 forintot 48 336 főtől.
Azért beszélünk 1+1 százalékos felajánlásról, mert az adószámmal rendelkező civil szervezetek – aminek eredményeit fentebb részleteztük – mellett további 1 százaléknyi adóösszeggel támogathatók az úgynevezett technikai számos kedvezményezettek. Ide kiemelt költségvetési előirányzatként tartozik a Nemzeti Tehetség Program, illetve különböző vallási közösségek.
Előbbi idén is hatalmas támogatást kapott az adózó magyar állampolgároktól: 170 111 ember 1 127 273 788 forintnyi egy százalékkal akarta támogatni a fiatalokat. A Magyar Katolikus Egyház mint leginkább megsegített magyar vallási közösség 740 326 főtől kap 4 303 883 238 forintot.
A 10 legtöbb 1 százalékos felajánlást kapott, miskolci székhelyű, adószámmal rendelkező civil szervezet
Név | Felajánlott összeg (Ft) | Felajánlók száma (fő) |
Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány | 61 418 457 | 9573 |
Miskolci Állatsegítő Alapítvány -MÁSA- | 46 208 085 | 7 848 |
Magyarországi Légimentésért Alapítvány | 16 458 486 | 2 652 |
Erzsébet Hospice Alapítvány | 6 582 194 | 960 |
Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány | 5 187 594 | 850 |
B-A-Z. Megyei Kórház Gyermek Intenzív Osztály Betegeinek Gyógyulásáért Alapítvány | 4 818 661 | 855 |
Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsoportért Közalapítvány | 4 702 912 | 731 |
Jezsuita Nevelésért Alapítvány | 4 126 361 | 599 |
Korszerű Iskoláért Alapítvány | 3 061 506 | 410 |
Liopold Macskaélet Állatvédő Alapítvány | 2 529 738 | 409 |