Több millió forinttal támogatta egy magyar topmenedzser az előválasztások lebonyolítását

Megosztás

Gauder Milán, a Mastercard globális kártyaelfogadásért felelős vezetője magánszemélyként 7 millió forinttal támogatta az A Hang nevű civil szervezetet, ami az előválasztások lebonyolításában is feladatot vállalt. A Forbes cikke szerint ez az országos előválasztások lebonyolításában közreműködő A Hang közösségi finanszírozás kampányának eddigi legnagyobb adománya.

„A demokrácia akkor működik a legjobban, ha sokan és aktívan vesznek részt benne. Ha hallatjuk aHangunkat és megvitatjuk közös ügyeinket. Az előválasztás és az azt megelőző diskurzus ma azt a szellemi, közéleti pezsgést hozhatja el, ami régen a parlamenti választásokkor volt Magyarországon. Ez az új első forduló. Az ezt körülvevő viták, vélemények ütköztetése megadja a lehetőséget, hogy az emberek újra bekapcsolódhassanak az országos szintű közügyekbe, tájékozódjanak és megalapozott döntést hozzanak jövő tavasszal. Erre érdemes költeni és kiállni mellette”

– idézi Gaudert a közlemény.

Az A Hang szerint az előválasztások zökkenőmentes lebonyolítása közérdek, sem pártoktól, sem cégektől nem fogadtak és nem fogadnak el pénzt.

Adománygyűjtő kampányukat 50 millió forintos célkitűzéssel indították el, Gauder adományával 43 millió forintnál tart a gyűjtés. Eddigi legnagyobb adományuk 300 ezer forint volt.

Gauder 2008 óta dolgozik a Mastercardnál, nagyrészt az ő nevéhez fűződik az érintéses fizetés elterjesztése Magyarországon és a régióban. Nem először áll társadalmi kezdeményezések mellé, és ő az Átrium Színház egyik alapítója is Lakatos Péter Videoton-vezér mellett.

Kapcsolódó cikkek