Hosszú távra terveznek? Letették a Nemzeti Oltóanyaggyár alapkövét

Megosztás

2022 végétől megkezdődik a gyártás Debrecenben, évi húszmillió vakcina előállításával. A jelek szerint a Sinopharm oltóanyagát is gyártani fogjuk. Ha ilyen beruházásba fogtak, valószínűleg odafent már tudnak valamit, hogy a következő években mennyi oltóanyagra lesz szükségünk.

„Jövő év végén megkezdődik a vakcinagyártás a debreceni nemzeti oltóanyaggyárban” – erősítette meg az innovációs és technológiai miniszter vasárnap a helyszínen, amikor elhelyezték a leendő üzem alapkövét a Debreceni Egyetem innovációs parkjában.

Palkovics László azt mondta, évente több mint húszmillió, különböző technológiával készülő vakcinát gyártanak majd az üzemben.

„A fejlesztés hazai oltóanyagból teszi tartósan lehetővé a biztonságos ellátást, hatékony és gazdaságos védekezést biztosít majd az esetleges későbbi világjárványok, lokális járványok ellen, miközben munkahelyeket is teremt” – részletezte a beruházás előnyeit a miniszter.

A fentiek az MTI mai tudósításából derülnek ki. Azt pedig május végén mondták el, hogy valószínűleg a Sinopharm vakcináit is gyártják majd ebben az üzemben. (444.hu)

Kapcsolódó cikkek