Borsodban tartotta titkos esküvőjét Szabó Győző, 17 év után kelt egybe párjával

Megosztás

Az ismert színész és párja, Rezes Judit a múlt héten házasodott össze Mádon – számolt be róla a Blikk. 17 évnyi ismertség után döntöttek így: “Volt, amikor az sem volt biztos, hogy együtt akarunk maradni, aztán jöttek a gyerekek, ingatlant vásároltunk. Mostanra lett természetes minden. Ránéztünk a naptárunkra, és kiderült, ha most nem tartjuk meg az esküvőt, akkor megint egy évet csúszik a munkáink miatt” – idézi a friss házaspárt a HOT! magazin.

Az esküvő kifejezetten bensőséges hangulatú volt, alig 50 vendég volt jelen a tokaji borvidék egyik festői szépségű településén, Mádon. Azért is ezt a helyszínt választották, mert Győző ismeri a Mádi Udvarház tulajdonosát, aki felajánlotta, hogy tartsák náluk az esküvőt.

Amikor elmentem a helyszínre, rögtön azt éreztem, igen, ezt szeretném. És Miskolc közelsége is sokat számított: onnan származom, ott él a dédi és az édesanyám, így nem kellett sokat utazniuk. Éppen ilyen helyről álmodtam– árulta el a kétgyerekes anyuka a hetilapnak.

A HOT! szerint a polgári szertartásra az udvarház külső részén került sor, és már itt is elmorzsoltak pár könnycseppet, ahogy később a templomban is, amikor hallgatták a lelkészt és mondták a fogadalmaikat. Az esküvővel együtt a legkisebb Szabónak, Gazsinak a keresztelőjét is megtartották.

Persze némi meglepetés így is akadt, hiszen a lakodalmas menet alig ért vissza a templomból a vacsora helyszínére, már le is szakadt az ég, hatalmas erővel zuhogott az eső, de végül megúszták a felhőszakadást és elkezdődhetett a buli. Az esküvői menüben volt húsleves, marhapörkölt túróscsúszával, gombás-spenótos gnocchi, fogas, de a vendégek kóstolhattak egy kifejezetten mádi sajtválogatást is, miközben díjnyertes borokat ihattak. Éjfélkor pedig érkezett a töltött káposzta… A háromemeletes esküvői torta mellett az ifjú férj és édesapja egy lúdlábtortával készült, míg Judit édesanyja saját főzésű körtepálinkát hozott. A buli végül hajnali fél ötig tartott, és Győző, illetve Judit voltak az utolsók, akik leléptek a színről. 

Forrás: HOT!, Blikk; Fotó: Szabó Győző Instagram

Kapcsolódó cikkek