Járvány: szomszédunkban már szigorítanak is, igyekeznek elkerülni a nagyobb bajt

Megosztás

Mindenhol látványosan emelkedik az esetszám, Ausztriában is. Egyelőre a tavalyi forgatókönyv ismétlődésétől tarthatunk.

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.

Az eddig érvényben lévő rendelkezések szigorítását a napi új megbetegedések számának az agresszívebb delta variáns miatti növekedése tette szükségessé – indokolta a döntést a polgármester.

Az új rendelkezés értelmében szeptember elsejétől a PCR-tesztek érvényességi ideje az eddigi 72 óráról 48 órára, míg az antigén gyorsteszteké 48 óráról 24 órára csökken.

Ludwig hangsúlyozta, hogy a fővárosban eddig is szigorúbb szabályozás volt érvényben, mint országosan – egyebek között a maszkviselés tekintetében –, és ezek maradnak is. A polgármester szeretné elkerülni, hogy az iskolakezdés és a nyaralásból visszatérők miatt prognosztizált esetszám-növekedés ugrásszerű legyen.

Hozzátette, az egyetlen védelem a koronavírus ellen továbbra is a védőoltás. Reményét fejezte ki, hogy azok, akik még nem vették fel az oltást, a közeljövőben megteszik ezt, és ezzel nemcsak önmaguk, hanem az össztársadalmi immunitás érdekében is fontos és jó döntést hoznak. Az országban már ezer fölé emelkedett (1002) a napi esetszám. (Index.hu)

Kapcsolódó cikkek