Havi 170 ezer forintot kért a főnővér, hogy az osztályon maradhasson az ápolásra szoruló idős nő

Megosztás

A 444.hu riportja szerint már megindult a rendőrségi nyomozás annak a főnővérnek az ügyében, aki havi 170 ezer forintot kért egy családtól azért, hogy egy hozzátartozójuk, egy idős asszony egy budapesti kórház krónikus osztályán feküdhessen.

Az idős asszony belgyógyászati problémákkal küzd, intravénás antibiotikumokat kellett kapnia, infúzióra volt szüksége, és bár a kórházaknak joga van napidíjat szedni az ápolási osztályokon, az maximum 800 forint lehet, s az idős asszonyt ingyen lehetett volna ellátni.

Ehhez képest a sürgősségi osztályon eltöltött 12 óra infúzió és a belgyógyászati osztályon tett kitérő után a budapesti kórház főnővére egy listával állt elő arról, hogy a családnak mennyi pénzt kell havonta kicsengetnie ahhoz, hogy az idős asszonyt a krónikus osztály befogadja. E szerint az osztályvezető főorvosnak 50 ezer forint, a helyettesének 20 ezer, a főnővérnek 25 ezer, a gyógytornásznak 5 ezer,a 10 nővérnek pedig fejenként 7 ezer forint dukált volna. 

A 444 megkereste a kórházat a kérdéseivel az ügyben, ami után az egészségügyi intézmény igazgatója belső vizsgálatot indított. Ez érdemi eredmény nélkül zárult, de aztán a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) elé került, amely nyomozásba kezdett, néhány hónap elteltével pedig rendőrségi feljelentés és nyomozás lett a vége. Ezt a nyomozást vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt rendelte el a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya.

Forrás: 444.hu via Index.hu; Képünk csak illusztráció!

Kapcsolódó cikkek