Jogosítvány nélkül okozott balesetet Miskolcon, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről

Megosztás

A Miskolci Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség és segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 29 éves miskolci férfival szemben – írja a police.hu.

A nyomozás adatai szerint a férfi egy általa vezetett autóval 2021. augusztus 13-án 21 óra 30 perc körül a Miskolc, Pesti úton áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára és frontálisan ütközött egy szembejövő másik járművel.

Mindkét autóban hárman-hárman utaztak, akik közül ketten súlyos, míg a többiek könnyebb sérülést szenvedtek.

Az ütközést követően a balesetet okozó férfi a helyszínről segítségnyújtás nélkül eltávozott, akit a rendőrök néhány óra múlva a lakásáról állítottak elő.

A gyanúsított vezetői engedélyét korábban már bevonták, így engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárást is indítottak vele szemben.

Kapcsolódó cikkek