A kormányzati emberek által vezetett SZFE szerint a Freeszfe “elédesgette” a diákjaikat

Megosztás

Pedig tavaly augusztustól egyáltalán nem úgy nézett ki, mint akik maradni akarnának egy Fidesz által teljesen felborított vezetésű és átalakított egyetemen. Elmentek a falig, nem sikerült, de szolgának nem maradnak. Az egyetem új vezetése szerint korábban mindenki csak rombolt.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) szerint a Freeszfe Egyesület egy önképző tanfolyamba „édesgeti” a diákjaikat. amit nagy szomorúsággal vesznek tudomásul – írja az egyetem közleménye.

Az SZFE MTI-hez eljuttatott vasárnapi közleménye szerint az egyetemet a korábbi vezetés „minden elemében lepusztult állapotban hagyta hátra. Eddig is egyértelmű volt, hogy számukra a hallgatók is csak eszközök, akiket lelkiismeretfurdalás nélkül felhasználnak annak érdekében, hogy hátráltassák az SZFE sikeres modellváltását és megújítását” – írják.

„Ennek a rombolásnak a legújabb állomása a hallgatók egy csoportjának előre megtervezett távozási akciója. Nem vagyunk meglepve, de nagy szomorúsággal vesszük tudomásul, hogy egy önképző egyesület felelőtlenül, egy felsőoktatási akkreditációval nem rendelkező, államilag elismert diplomát kiadni nem jogosult tanfolyamba édesgeti az SZFE diákjait. Ezzel megfosztja őket egy minden elemében megújuló, immár kiemelkedő oktatástechnikai hátteret nyújtó, államilag akkreditált felsőoktatási intézmény, az SZFE képzési lehetőségeitől” – áll az egyetem közleményében.

Ebben azt is megjegyzik, hogy az intézmény több mint 150 éves történetének legnagyobb megújulási és fejlesztési folyamata zajlik. Szerintük az előző vezetés hagyta lepusztulni az ingatlanokat, de ezeket most felújítják, a mozgóképes képzéseik pedig már új és magas színvonalú stúdiókban és tantermekben indultak el. „Több százmilliós értékben szereztek és szereznek be modern film- és színháztechnikai eszközöket, melyek révén az SZFE az elkövetkező években Európa egyik legjobban felszerelt és legszínvonalasabb színházi és mozgóképes felsőoktatási intézményévé válik” – írták, és kiemelik, hogy szeptemberben 130 elsőéves hallgató kezdi meg tanulmányait az egyetemen.

Korábban olvashattunk arról, hogy szinte minden 2019-ben kezdett filmes hallgató lelép az SZFE-ről, csak ketten folytatják a tanulmányaikat az egyetemen az egész évfolyamban. Az Egyetemet elhagyó hallgatók szeptembertől a Freeszfe Egyesület közreműködésével folytatják a tanulmányaikat.

Az SZFE-ben az elmúlt időszakban felsőbb döntésre előbb kicserélődött az irányítás, majd emiatt az oktatói gárda. A hallgatók ezt az egyetemi szabadságuk elveszítésének élték meg, tüntettek, épületet foglaltak, sztrájkoltak. De a dolgok Orbán által előre meghatározott menetét csak késleltetni tudták, megakadályozni nem, ezért inkább most távoztak. (Telex.hu)

Kapcsolódó cikkek