A Magyar Élelmiszerbank Miskolcon is megkezdi működését

Megosztás


A Magyar Élelmiszerbank 2005-ben, közel ötévnyi tervezőmunka eredményeként kezdte meg működését a fővárosban Budapesti Élelmiszerbank Egyesület néven. Tevékenységét az egyre több vidéki megkeresést követően hamarosan országos szintre is kiterjesztette, ekkor csatlakozott az Európai Élelmiszerbankok Szövetségéhez is, amelynek köszönhetően rövid idő alatt bekerült a nemzetközi vérkeringésbe. A non-profit szervezet célja indulása óta ugyanaz: csökkenteni az élelmiszerpazarlást, támogatni a rászorulókat és minimalizálni az élelmiszerek megsemmisítése okozta környezeti terhelést.

Az Élelmiszerbank idén már 124 élelmiszergyártót, feldolgozót és forgalmazót tudhat a támogatói között, akik élelmiszerfeleslegüket ingyen bocsátják rendelkezésre. Az egyesület ezt a hatalmas mennyiségű élelmiszert adja tovább szintén térítésmentesen annak a több mint 450 karitatív partnerszervezetnek, akik az adományok szétosztását végzik.  Így például az elmúlt 16 év legsikeresebb napján, 2017. december 24-én, amikor a partnerszervezeteken keresztül egyetlen nap alatt 87 tonna élelmiszert osztott ki.

Az egyesület 16 éves tevékenysége során megmentett és szétosztott élelmiszerek összértéke idén júliusban elérte az 50 milliárd forintot.

A szervezet már megkezdte vidéki jelenlétének erősítését is, hogy több régióban is össze tudja gyűjteni a helyi kereskedőktől, termelőktől, feldolgozóktól a felesleges, megsemmisítés előtt álló élelmiszert.

A fejlesztés újabb állomása Miskolc, ahol tavasszal nyílt meg az első vidéki raktár. A tervek között szerepel a vendéglátósokkal való kapcsolat bővítése is, hiszen ebben a szektorban is napi szinten keletkezik hatalmas mennyiségű élelmiszerfelesleg – elég az éttermekre, iskolai étkezdékre, rendezvényekre gondolni.

A Magyar Élelmiszerbank mára az egyik legátláthatóbb és leghatékonyabban működő jótékonysági szervezet. Minden adományról elszámol, alapító tagja az Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testületének, sőt példát is mutatva más szervezeteknek, a törvényekben előírtnál lényegesen több információt oszt meg a nyilvánossággal.

„Az 50 milliárdos határ átlépése közös munkánk eredménye, mindez vállalati támogatóink együttműködése, karitatív partnerszervezeteink odaadó munkája, valamint a rengeteg magánszemély támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg. Minden segítségért végtelenül hálásak vagyunk, és ez ad új erőt a folytatáshoz.”

– közölte Cseh Balázs.

via dontwasteit.hu

Kapcsolódó cikkek