Most már teljes Borsodban felpezsdült az ingatlanpiac a szlovákoknak köszönhetően

Megosztás

Erről a G7 riportja szerint leginkább a szlovák nyelvű hirdetőtáblák árulkodnak a településeken. Mint írják: a jelenség a megye zempléni, Kassához közelebb – országúton 30-50 kilométerre – eső részén nem számít újdonságnak, de mostanra már a 27-es főút, illetve a Rakaca-víztározó környékén fekvő, az Edelényi járásba tartozó településeken is jelentős számban vannak jelen a szlovák ingatlanvásárlók.

Az egyik legszegényebb magyar járás iránti érdeklődés hátterében a Szlovákiában is szárnyaló ingatlanárak állnak. A drágulás az egyes ingatlantípusok közül különösen a családi házakat érinti, az ország különböző térségeit nézve pedig épp a Kassai kerület emelhető ki: itt 2020 első és második negyedéve között átlagosan 24 százalékkal növekedtek a négyzetméterárak, míg a tavalyi év egészét nézve 28 százalékos emelkedés történt a 2019-es árszínvonalhoz képest.

A változások következtében a Kassai kerületben 1325 eurós átlagos négyzetméterár adódott 2020-ban (év végi árfolyamon közel 484 ezer forint), miközben ugyanezen évben Észak-Magyarországon mindössze 132 ezer forintot kellett fizetni átlagosan egy négyzetméter után, a térség falvaiban pedig 70 ezer forint volt az árak középértéke.

A statisztikák sugallta képpel nagyjából egybevág néhány megkérdezett helybeli tapasztalata is, akik szerint jórészt a fokozódó szlovákiai keresletnek köszönhető, hogy régóta üresen álló házak új tulajdonosokra találtak.

via és további részletek: G7.hu

Kapcsolódó cikkek