Hohn: a tankerületeknek kell megszerveznie a 12-18 évesek oltását, pedig ez közegészségügyi feladat

Megosztás

Augusztus 16 után mérik majd fel a 12-18 évesek oltási igényét. Továbbá két napot jelöltek ki “oltó napnak” a fiataloknak, augusztus 30-át és 31-ét – közölte Hohn Krisztina, az LMP országgyűlési képviselője szombaton.

Hohn kritizálta, hogy a szülőknek lehetőséget kellene adni arra, hogy gyermeküket az oltópontokon is regisztrálhassák, és ne csak az előbb említett 2 napon kaphassanak oltást, pár nappal az iskolakezdés előtt. Ugyanis félő, hogy a tanévkezdés előtt 1-2 nappal beadatott oltás nem elég védettséget – hangsúlyozta. A politikus szerint ezért több ilyen oltási napot is meg kellene jelölni.

Továbbá érdekesnek tartja, hogy a tankerületeknek kell megszerveznie az oltást, mikor ez közegészségügyi feladat.

Ez mind már csak azért is fontos, mert fel kell készülni a negyed hullámra, amely valószínűleg az őszi időszakban érkezik meg hazánkba.

A sajtótájékoztató részeként még megemlítette, hogy rendezni kell a bérfeszültséget, olyan helyeket kell létrehozni, ahol kezelni tudják a poszt-covid szindrómát, valamint a pandémia miatt feltorlódott nem életmentő műtétek hosszú várólistájával is kellene valamit kezdeni.

via JövőTV

Kapcsolódó cikkek