Orbán Viktor szerint Joe Biden minden magyart megsértett

Megosztás

Péntek hajnalban a miniszterelnök interjút adott a Fox Newsnak, melyben a menekültekről, politikai ideológiák összecsapásáról és Joe Biden sértő megjegyzéséről is beszélgettek – számolt be róla az Index.

“Ez volt az egyetlen logikus lépés, meg kellett állítanunk őket, jogos fellépés alapján” – válaszolta Orbán Viktor a Fox News nagy Orbán-rajongó hírében álló ripoertének arra a kérdésére, megfelelő eljárás volt-e feltartóztatni a menekültáradatot a déli határon. Majd így folytatta: “Veszélyt jelentettek, meg kellett védenünk az embereket. Ez a mi országunk, a mi történelmünk. Nézze, az nem alapvető emberi jog, hogy valaki illegálisan idejöjjön”.

A bevándorlás kérdését a kormányfő átvezette az integráció felé: szerinte sok európai ország úgynevezett „új társadalmat” épít. “Így hívják, ahol összekeverik a keresztény és muszlim közösségeket. Ám ez nagyon veszélyes. Mi, magyarok nem vállaljuk a közösségek összekeverését. Emiatt engem egyébként régóta fekete bárányként kezelnek Európában” – így Orbán Viktor.

Tucker Carlson bejátszotta azt a felvételt, ahol Joe Biden felsorolja, hol épülnek totalitárius rendszerek Kelet-Európában, és Magyarországot is említi. A miniszterelnök erre úgy reagált, ez a megnyilvánulás nem valami illedelmes, sok magyar valószínűleg felteszi magában a kérdést, ki ez az ember, aki így beszél Magyarországról.

„DE HÁT Ő AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ELNÖKE, ÉS BÁR AMIT MONDOTT SZEMÉLYES SÉRTÉS MINDEN MAGYAR SZÁMÁRA, NEKÜNK TISZTELETET KELL MUTATNUNK, UDVARIASAN KELL VISELKEDNÜNK, MERT MI TISZTELJÜK AZ AMERIKAIAKAT.”

Orbán hangsúlyozta, Magyarország és az Egyesült Államok remekül együttműködik a NATO-ban, ha védelmi kérdésekről van szó, ugyanilyen az összhang a gazdasági kapcsolatokban is. Egyedül politikai téren nem sikerül rendesen együttműködni. A kormányfő kifejtette, szerinte mi áll emögött:

“A siker a probléma. A liberális gondolkodók ugyanis nem értik, mi történik Közép-Európában. Mi kulturálisan, társadalmilag, gazdaságilag sikeres országot tudtunk felépíteni. Ám a nyugati liberálisok nem tudják elfogadni, hogy nem liberális környezetben is lehet ilyen sikert elérni.”

További részletek az Index.hu cikkében.

Kapcsolódó cikkek